Bangónénál elszakadt a cérna: Börtönt követel a szexuális bűnözőknek

2017.11.10 13:25

Bangóné Borbély Ildikó felháborodott a szexuális zaklatási ügyeken és annak utóéletén, szerinte ugyanis teljesen mindegy, hogy művészként vagy tudósként mit ért el az illető, az ilyen jellegű bántalmazásokat, hatalmukkal való visszaéléseket senkinek nem lehet megbocsátani, és hozzátette, az ilyen esetek felderítésében és szankcionálásában érdekelt a magyar társadalom.

Az MSZP-s politikus a HírTV műsorában azt is kikérte magának, hogy a kormány nem tesz semmit.

A politika is felelős

Ne legyünk álszentek, a társadalom minden szegmensében előfordul zaklatási ügy, legyen az verbális, testi vagy szexuális – mondta Bangóné Borbély Ildikó arra a felvetésre, hogy a politikai közegből mikor fog kibukni az első zaklatási ügy. Az MSZP-s politikus arra külön felhívta a figyelmet, hogy a mostanában napvilágot látott ügyek közös jellemzője a hatalommal való visszaélés: Pont a politikai életben nincs ilyen? Biztos, hogy van!

Elmondta, hogy a Parlament falai közt is akad bőven szexuális zaklatásnak minősíthető megnyilvánulás, mely főleg fideszes politikusoktól irányul ellenzéki női képviselők ellen. És ezeknek mi magunk is szem és fültanúi vagyunk

azt hiszik, csak mert nők vagyunk, beszólhatnak.

Legutóbb például a fideszes Németh Szilárd posztolt közösségi oldalán egy fotó-összeállítást Bangónéról, szemléltetve, hogy milyen drága ruhákat hord, mikor jár fodrászhozÉn már ezt is zaklatásnak veszem – mondta. Otthon ezek jót nevettek, ők tudják, honnan vásárolok, és a szomszédba járok fodrászhoz. De most sokkal komolyabb dolgokról beszélünk – húzta alá a képviselő.

A hazai zaklatási ügyek kapcsán is hangot adott a véleményének:

Iszonyatosan ki vagyok akadva, amikor védik ezeket az embereket .

Hozzátette; mindegy, hogy színész, rendező, vagy éppen dékán; “engem nem érdekel, hogy mit tett le az asztalra. Gyerekekről, megalázott tinikről, felnőttekről beszélünk. Senkinek nincs joga hozzá, hogy bárkit megalázzon ebben az országban!” – Bangóné azt is kikérte magának, hogy a kormány semmit nem tesz, sőt, a KDNP azt hangoztatja, hogy ilyen szigorú törvény még nem volt az országban.

Hol büntetik ezt? Már vezetőszáron kellene elvezetni Marton Lászlót és Kerényit. És még mosakodnak… – háborodott fel a politikus, aki szerint hiába a végső bocsánatkérés, ugyanis az ilyen bántalmazásokat soha nem lehet megbocsátani.

Szerinte a legnagyobb bűn, hogy a politika nem akarja elismerni, hogy a szexuális zaklatási botrányok óriási veszélyt jelentenek a társadalomra, és hatalmas felelőssége is van ebben az egészben, éppen ezért közbe kell lépnie az áldozatok védelmében.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Hozzászólás