Egymásnak estek a fideszesek: alpári módon gyalázták egymást

Fideszes aktivisták - képünk illusztráció // kép: MTI

2017.10.09. 12:45

Egy átlagos munkaügyi pernek indult, országos botrány lett belőle. A hatvani fideszesek egymásnak estek, és míg a koncon (adópénzen) marakodnak, addig csak úgy hullanak ki a csontvázak a szekrényből.

A szexuális zaklatással megspékelt bírósági ügy betekintést enged a Fidesz lelketlen hierarchikus rendszerébe is. A munkaügyi perben a tanúk vallomása alapján elmondható, hogy betegebb a rendszer, mint azt eddig gondoltuk volna. Az elsőfokon született ítélet nem jogerős.

Kupleráj

Az Index beszámolója szerint Szabó Zsolt fideszes hatvani polgármesternek a 2014-es választási győzelem után, a frissen életbe lépő összeférhetetlenségi törvény miatt választania kellett: vagy marad a város élén, vagy államtitkár lesz. Szabó inkább úgy döntött, hogy otthagyja a hevesi települést, akkor azonban még nem sejtette, mekkora kuplerájt hagy maga után.

Utódja az addigi alpolgármester Horváth Richárd lett, Szabó korábbi kabinetfőnöke Tóth Csaba pedig maradt a posztján, azonban a történtek fényében úgy tűnhet, neki erről elfelejtettek szólni.

Tóth Csaba – az Index beszámolója szerint – úgy érezte ő áll a hierarchia csúcsán, és ezzel sokaknak lépett a tyúkszemére. A polgármesterváltást is túlélt kabinetfőnök nyeregben érezhette magát, mivel korábbi főnöke meghosszabbított karjaként működött, Szabó pedig államtitkárként Tóthon keresztül továbbra is befolyással volt a hatvani városháza ügyeire.

Az új polgármesternek elege lett Tóth működéséből, ezért kirúgta őt – a kabinetfőnök ezt követően indított munkaügyi pert.

„Kisccsávó, kispöcs”

tothcsaba11
Tóth Csaba // kép: 60.hu (itt röviden fellelhető a kabinetfőnök politikai pályafutásának sztorija)

A tanúk vallomása szerint – amit a bíró ellenvallomások hiányában bizonyítottnak tekintett – Tóth magához ragadta a hatalmat. Mindenbe beleszólt, kedve szerint nevezett ki vagy rúgott ki embereket, döntött sorsok felett, jutalmazásokat intézett, ráadásul főnökének, a polgármesternek sem engedelmeskedett.

A módszerekhez járt a stílus is: munkatársaival szemben bicskanyitogató arrogáns, lekezelő stílust engedett meg, fenyegetőzött, kollégáit – különösen a nőket – megszégyenítette, zaklatta.

A vallomások gyakran visszatérnek kedvenc szófordulataira, amiket kollégáira használt:

„kiscsávózta”, „kispöcsözte” őket.

Az lap beszámolt egy olyan bizonyított esetről is, amikor egy kolléganője belépett a szobába – több férfikolléga előtt – hangosan közölte vele, hogy forduljon meg, mert „jó a segge”, és ő ezt látni szeretné. – ez nyugaton már szexuális zaklatásnak minősül.

Az önkormányzat tulajdonában álló autót és az önkormányzat alkalmazásában álló sofőröket gyakran saját személyzetének tekinthette, ugyanis magát, valamint rokonait, pereputtyát kocsikáztatta mindenféle engedély és jóváhagyás nélkül.

Horváthnak elege lett az elszabadult ágyúgolyóból, ám a kirúgással Tóth gazdáját is magára haragította. Szabó Zsolt keze államtitkári pozícióból ugyanis mindenhova elért.

Tóth informális hatalmát vetette be ahhoz, hogy fideszes párttársát ott akadályozza, ahol csak tudta, letiltotta a helyi tévészerepléseit, de még a lakossági üdvözlőkártyák sem mehettek ki. Cserébe viszont Szabó a csapból is ömlött.

Horváth a kirúgással nagyon belenyúlt a tutiba – időközben ugyanis kizárták a Fideszből.

A fideszes belharcok igazi vesztese: Hatvan

A bíróságon Tóth tagadott, szerinte mindent jogszerűen intézett, a polgármestert tájékoztatta mindenről, kollégáival együttműködött. A bíró Tóth szavai ellenére az elbocsátást első fokon jogosnak ítélte.

A Fidesz helyi döntéshozóin keresztül kicsinyes bosszú-hadjáratba kezdett egykori párttársán. A Horváth vezette város egy jó ideje nélkülözi a EU-s forrásokat, így nincs fejlődés, csúsznak a beruházások.

Hiába Horváthon akarja leverni a Fidesz a sértődöttségét, azzal nem számolnak, hogy hatvaniak ezrei szívnak miattuk. Vagy ha számoltak is vele, akkor bizonyára nem érdekli őket.

A város által beadott 19 darab, összesen 6,4 milliárd forint értékű pályázat „sikermutatója” jól szemlélteti mennyire rossz a helyzet, és hogyan is működik a fideszesek „büntetőgépezete”. A 19-ből mindössze 1 darab 22 milliós (ez aprópénz ezen a szinten) pályázatot nyertek.

Az Index szerint: „a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatokból 15-öt adott be Hatvan, ezeket a kormány (illetve főszereplőként a Nemzetgazdasági Minisztérium) elfogadta, ám a megyei Fidesz, illetve a megyei közgyűlés megvétózta. Közben a szomszédos Lőrinci és Heves látványosan nyerte a pénzeket. Emlékeztetőül: a Heves megyei Fidesznek Szabó Zsolt, a megyei közgyűlésnek pedig Tóth Csaba az alelnöke.” Utóbbi – elnöki jogkörben dönthet a TOP-os pénzekről, így milliárdok felett rendelkezik.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!