Gyerekek közé hajtott egy autó – most Ausztráliában

Személygépkocsi hajtott bele kedden egy ausztráliai iskola melléképületébe, és halálra gázolt két gyereket, 23-nak pedig sérüléseket okozott – közölte a rendőrség. A hatóságok nem gyanakszanak szándékosságra.

Öt sérült nyolcéves kisiskolást kórházba szállítottak, de két kisfiún már nem tudtak segíteni, a kórházban belehaltak sérüléseikbe. Egy sérült kislány állapota súlyos, kettőé pedig stabil. A többi gyerek és tanítójuk sérüléseit a helyszínen látták el az orvosok.

A rendőrség azt feltételezi, hogy a gázolás nem volt szándékos. A gépkocsi vezetőjét, egy 52 éves nőt, kórházba vitték vér- és vizeletvizsgálatra. Ő ép bőrrel úszta meg a balesetet.

(kép: illusztráció)

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!