Önkényes törvénykezés: Halálra köveztek feltételezett hűtlenségért egy asszonyt

A nyilvános kövezést az al-Shabaab terrorszervezet követte el csütörtökön – közölte az iszlamisták egyik magas rangú vezetője.

Sejk Mohamed Adu Abdalla – aki az al-Shabaab “kormányzójának” tekinti magát az ország déli fekvésű jubai régiójában – közölte: a 30 éves Habiba Ali Isakot, nyolc gyermek anyját halálra kövezték Sakow településén.

A fővárostól, Mogadishutól 515 kilométerre délnyugatra fekvő település és környéke teljes egészében az al-Shabaab uralma alatt áll. Az iszlamisták ismételten halálra ítéltek vagy róttak ki kíméletlen büntetéseket vallási vétségek elkövetőire és állítólagos tolvajokra, levágva valamelyik végtagjukat.

Az al-Kaidával szövetséges al-Shabaab visszaszorulóban van a nyugat-afrikai országban, de évek óta küzd azért, hogy Szomáliát a saría (iszlám törvénykezés) radikális értelmezésén alapuló államává alakítsa át.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!