Beismerte, hogy ordas nagyot hazudott a fideszes lakájmédia

2017.10.27. 9:15

Czeglédy Csaba ügyben hazudott az Origó nevű portál akkorát, hogy azt egyesek szerint még a világűrből is látni lehetett.

A gondosan eldugott helyreigazításból kiderül, hogy a vádra már két hónapja előzetesben várakozó szocialista Czeglédy Csaba ellen hergelő fideszes mondatok hazugságon alapultak. Történelmi a pillanat, ugyanis a párt emésztőrendszerének utolsó traktusában élő e derék médiamunkások végre igazat írtak.

„Újabb piszkos dolgok derültek ki Gyurcsány és Botka ügyvédjéről” című cikkünkben valótlanul állítottuk és híreszteltük, hogy Czeglédy Csaba által vezetett Human Operator Zrt. az iskolaszövetkezeti diák tagok nevén valójában azok szüleit foglalkoztatta és azt is bebiztosította, hogy egy lebukás esetén ne őt, hanem a szövetkezeti vezetőket vegyék elő a hatóságok.”

Szóval ez nem jött be, de ez még nem minden:

„Valótlanul állítottuk, hogy a károsultak száma meghaladja az ezer főt, a követelésük mértéke pedig megközelíti a százmillió forintot.

Ezzel szemben a valóság az, hogy a DiákÉSZ fentebb hivatkozott 2017. július 28. napján kelt közleménye alapján a károsultak száma nem haladja meg az ezer főt, hanem 11 fő, a követelésük mértéke pedig nem közelíti meg a százmillió forintot, hanem mindösszesen 802.822,- Ft.”

Ez már csak azért is különösen kínos a Fidesz kirakatper-törekvéseire nézve, mert éppen a napokban határozott fideszes és KDNP-s szavazatokkal a parlament gazdasági bizottsága arról, hogy Czeglédy bűnös, ráadásul pont az ominózus több ezer diák megkárosításában. (Erről A KDNP-s Hollik István tájékoztatta a nagyérdeműt.)

Tehát hiába döntött úgy a kormánypárt, hogy márpedig Czeglédy a felelős, a valóság úgy hozta, hogy egyelőre ennek épp ellenkezője látszik. Így tovább, az irány jó! De azért van még mit helyreigazítani…

A Czeglédy ügyről bővebben korábbi cikkünkben olvashat.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!