„Ez mi?!” A Jóban Rosszban sztárja egy elképesztően súlyos videót tett közzé

Egy csodálatos videó jött szembe a Facebookon a #metoo kampány keretében, ahol Fábián Anita beszél a nőkhöz.

A Pesti Bulvár teljes szerkesztősége szégyenkezhet miattam, ugyanis lövésem sem volt, hogy ki az a Fábián Anita. Nos, mint kollégáim felvilágosítottak, ő a méltán híres Jóban Rosszban című tévésorozat „sztárja”. Akkor most előbújok én is: megválogatom, hogy mit nézek, bocsi.

Aztán jön a második előbújásom: férfi vagyok. Nem hímsoviniszta, tisztelem a nőket. Ahogy a férfiakat is. Egészen addig, amíg megérdemlik. No, ez a Fábián Anita nevű „színésznő” ezt a tiszteletet most eljátszotta. Persze, ettől még eszembe sem jut zaklatni. Sőt! Ha meglátom, nagy ívben elkerülöm. Nem azért, mintha félnék tőle, hanem mert undorodom.

Jó kis videóüzenetet küldött szét a világnak a művésznő: a fiúk hallgassanak most; a lányok figyeljenek; fordulhon hozzá mindenki, akinek segítségre van szüksége, ha menekülne a kapcsolatából,

de ne pénzért, mert azt elvből nem ad.

Azon kívül, hogy a férfiaknak hallgatni kéne, eddig el is tudnám fogadni a videót, ha nem lenne olyan mesterkélt, mint egy ötödosztályú magyar sorozat valamelyik kereskedelmi tévén.

De a sztori igazából itt kezdődik, a videón nagyjábó 3:00-nál (ha valaki nem lenne képes végignézni a bevezetőt, ami nem lepne meg).

 

Szóval a hölgy beszerzett egy bakkecskét, akit Kókuszkának nevezett el (pedig nem szereti a hím állatokat, de kivételt tett). A kedves intelligens, érzékeny kiskecske aztán ivarérett lett, és

Büdös, bunkó paraszt pasi lett belőle, akit csak a dugás érdekelt.

Szerencsére ivartalanították, és azóta

kedves, figyelmes, újra udvarias a lányokkal.

Fábián Anita a végén összegzi a tanulságot: „burkolt véleménye” szerint, ami a bakokat illeti,

az ivartalanítás a megoldás.

Tisztelt Hölgyeim! A #metoo-kampány alapvetően jó dolog, ha nem esünk át a ló másik oldalára. Persze, tudom, hogy ezt egy intelligens nőnek nem is kell mondani. Akit zaklatnak, bántanak, terrorizálnak, azt ivarától függetlenül meg kell védeni, és a társadalomnak ki kell zárni magából a vétkest. De ha a #metoo elcsúszik és rossz irányba megy (márpedig kifejezetten rossz irányba halad), annak sajnos beláthatatlan társadalmi következményei lehetnek.

Tisztelt Uraim! A #metoo-kampány jó dolog, és jó lenne, ha a zaklatásnak, erőszaknak, terrornak kitett férfiak is előbújnának. Jó lenne, ha a #metoo-kampány magával hozná, hogy mindenki szégyenkezés nélkül szembeszáll azzal, aki bántja.

Tisztelt Fábián Anita! Az olyan videókra, mint ez itt, nincs szükség. Amit Ön művel benne, az maga a zaklatás, ráadásul a férfiak állattá alacsonyítása, s mint ilyen, alighanem kimeríti a társadalmi csoport elleni uszítást is.

A heréim jó helyen vannak, ahol tartom őket, kérem, ne pályázzon rájuk!

Én ugyanis megvédem magam az ilyen „burkolt véleménynek” álcázott zaklatással szemben is.

#metoo

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!