Moszkva: Egyre nagyobb a pánik a bombariadók miatt

Bombariadó miatt több mint háromezer embert evakuáltak legutóbb vasárnap Moszkva egyik legnagyobb bevásárlóközpontjából, a Kijevi pályaudvar melletti Jevropejszkijből.

Az Interfax hírügynökség beszámolója szerint a rendőrséget névtelen telefonáló értesítette, hogy az épületben pokolgépet helyeztek el. A több mint félezer üzletnek, mozitermeknek, éttermeknek, szórakozóhelyeknek és egy korcsolyapályának otthont adó plázát bombakereső kutyákkal kutatják át.

A RIA Novosztyi hírügynökség biztonsági szolgálati forrásra hivatkozva október 10-én azt írta, hogy az akkor egy hónapja tartó, szándékosan félrevezető bombariadó-hullám miatt 170 orosz településen 2460 objektumból több mint 1 millió 40 ezer ember kellett evakuálni.

Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója október elején azt állította, hogy a hamis riasztássorozat négy, külföldön tartózkodó orosz állampolgártól ered.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!