Már a saját külügyminisztere sem tud kiállni Orbán ámokfutása mellett

Már Martonyi János, Orbán volt külügyminisztere is elképedve határolódik el volt főnöke ostobaságaitól – mondjuk nem is meglepő, mivel Martonyi közel sem volt soha olyan debil droid, mint jelen „kollégája”, Szijjártó.

Martonyi János úgy nyilatkozott, hogy nem igazán ért egyet a homogén nemzetállamok kategóriájával, nem tudja ebbe elhelyezni három-négymillió magyar honfitársát, a magyar nemzet részeit:

„Ezzel az álláspontommal nem leszek túlságosan sikeres. Úgy érzem, hogy természetesen ha a nemzetek Európájáról van szó, akkor azzal egyetértek. Nem igazán értek egyet a homogén nemzetállamok kategóriájával, döntően azért, mert ebbe a homogén nemzetállami szupremácia koncepciójába nem igazán tudom elhelyezni a három-négymillió magyar honfitársamat, a magyar nemzetnek a részeit” – foglalt állást egy hétvégi konferencián az ex-külügyminiszter.

Mindezzel arra reflektált, hogy az év elején kavart kisebb közéleti botrányt – szokás szerint – a nyilatkozat, amikor Orbán Viktor arról beszélt egy üzleti konferencián, hogy meg kell őrizni az ország etnikai homogenitását.

Érdekesség, hogy bár a miniszterelnök előadásáról videofelvétel is készült, a kormányszóvivő tagadta, hogy ilyet mondott volna a kormányfő. Aztán kiderült, hogy csak véletlenül rossz papírt raktak elé.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!