Tudod, ki menne vissza Őcsénybe polgármesternek…

Forrás: ocseny.hu

Az őcsényiek állítólag visszasírják polgármesterüket, Fülöp Jánost, aki azután mondott le, hogy a hazánkban legálisan tartózkodó, Magyarország által befogadott menekülteket kiutálták a faluból.

Mit kiutálták? Ne szépítsük: szabályos pogrom készült, olyan, amit a Rákosi-korszak kitelepítései óta nem látott az ország. A helyi panzióst megfenyegették, autója kerekeit kiszúrták, a hírek szerint azóta sem mer visszamenni a faluba. Ez az esemény vezetett oda, hogy Fülöp János lemondott.

Decemberben pedig a falunak új polgármester kell választania, és annyira szeretnék Fülöpöt, hogy még aláírásgyűjtést is indítottak a visszatéréséért. Érthető: kétszer is nagy többséggel (70, illetve 90 százalék) választották a falu első emberévé.

Kérdés, hogy Fülöp János, aki a történtekről meglehetősen elkeseredetten nyilatkozott, fel tudja-e dolgozni, hogy olyan települést vezetett, ahol embereket azért bántanak, mert nem tesznek különbséget bőrszín, etnikai hovatartozás vagy vallás alapján embertársaik között.

Én nem tudnám, ahogy azt is egyre nehezebben élem meg, ami az országban zajlik ezen a téren. Ez a hazám, nincs választásom. Fülöp Jánosnak van. És tudod, ki menne vissza Őcsénybe polgármesternek…

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!