Ókovács Szilveszter a mértékadó, autentikus és befolyásos Origo nevű valamin jól beköpte Zubin Mehtát. Ókovács Szilveszter az Operaház főigazgatója.
Politikai karrierje a Fideszhez kötődik: 1998-tól fejlesztési tanácsadó az Oktatási Minisztériumban, 2000-2002 között a miniszterelnöki kabinet parlamenti tanácsadója, 2011. augusztus 22-től a kormány a Magyar Állami Operaház kormánybiztosává nevezi ki. Ókovács amúgy sok-sok briliáns műsort vezetett mindig az éppen kormánypárti tévékben, így az egykori HírTV szerkesztőjeként és műsorvezetőjeként – egyebek mellett – a Lapzártát, a Politikai Barométert és az Esti Gyors és a Lapzárta Extra c. politikai műsorokat.
Sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy politikai műsora még a Lánchíd Rádióban is volt,
cikkeket közölt egyebek között a Heti Válaszban és az Új Emberben, valamint az akkori Magyar Nemzetben.
Volt vezérigazgatója a Duna Televíziónak és volt kommunikációs igazgatója az Operaháznak. Életrajzában dicséretes visszafogottsággal „Művei” címszó alatt tartja számon a Kairosz Kiadó Magyarnak lenni c. sorozatában napvilágot látott Opera-sziporka című könyvet, amely Juhász Előddel folytatott beszélgetéseit tartalmazza, valamint az enigmatikus címet viselő „Kritikám alul 365 – minden lapra egy zene” c. opusát. Mindezeken kívül játszik trombitán, harsonán, basszusgitáron, zongorán és parasztfurulyán. És jaj, majd elfelejtettem: még operaénekes is.
Ókovács Szilveszter barokkosan burjánzó biográfiájával szemben Zubin Mehtáról csak annyit tudni, hogy karmester.
Hát történt, hogy ez a Zubin Mehta nevezetű nemrég egy zenekarral (hívjuk őket a továbbiakban Bécsi Filharmonikusoknak) fellépett a Müpában, s eléggé el nem ítélhető módon Ókovács tudomására jutott, hogy akadt széles e honban valaki, akinek mindez nem győzött tetszeni.
Ám nincs ok az aggodalomra, menetrendszerűen érkezett a nemzet Ókovácsa, ez a politico-medio-direktórió-muzikoló-redakto-zenekritikus (mert persze az is), pennát ragadott és lerántotta a leplet. Közben azonban elegáns és nagyvonalú: megengedi, hogy a Müpában jó az akusztika, meg az a Bécsi nevű zenekar is jó, de a Mehta, hát attól szerzőnk „csak fura arcokat” tud vágni és „fintorogni”, mert hát annak a Mehtának – így Ókovács – van egy másik arca.
És ahogy Ókovács kecses légiességgel lejti Kalliopéval, az epikus költészet múzsájával örök (nász)táncát a stílgyak és a poézis érdesen barázdált szántóföldjén, ekképp adja tudtunkra mentális állapotának következményeként a gyomrába került táplálék visszajövetelének örömhírét: „kibuggyan belőlem egy jó négyéves, lesújtó sztori”.
Nos, kibuggyan az, istenuccse, ahogy azt megígérte: kibuggyan, hogy ennek a Mehta nevű nemtudnikinek antropológiailag két arca van, mintha csak Picasso kubista korszakából araszolt volna elő a vászonról, s a „másik” arcával (mihez képest másik?) csúnyákat talált mondani 2013-ban a legnagyobb példányszámú spanyol napilap egyik oldalán, amely szöveget aztán valaki lefordította Ókovácsnak, hogy ő is értse a textust. Ezt a műveletet Ókovács dodonai ködbe és sűrű rébuszokba bújtatva adja tudtára a nagyérdemű olvasónak, aki Csontos János és Pilhál György szövegein edukálódott, s edződött hozzá a stiláris bravúrdarabok (Bravourstück) embert próbáló kihívásaihoz.
Imigyen jön ki a monumentális ihlet Ókovácsból: „Kedves barátom, aki spanyolból – venezuelai gyermekévei okán – tántoríthatatlanul hiteles, egy levélíró nyomán fordította le a Zubin Mehtával 2013-ban készült interjút, még azon frissibe’.” Világos, nem?
Ha ezen túljutottunk, innentől már csak egy sima, megszokott, rutin feljelentési ujjgyakorlattal (Fingerübung) kell megbirkóznunk.
Jól felnyomja az Origo olvasói előtt ezt a Mehta nevűt, aki az Izraeli Filharmonikusok vezetője (most aztán kijön a farbával, miheztartás végett, s eligazításképp), hogy az El Pais oldalán – abban a hónapban már negyedik valakiként
ez a Mehta – arról beszélt, hogy Magyarországon antiszemitizmus van (pedig van a lófaszt!),
hogy Magyarországon rasszizmus van (van a nagy túróst), s miközben csupa szenilis hülyeséget hord össze az Otellóról, aminek a bemutatójára épp készül ez a Mehta nevű leépült agyvelő (még szerencse, hogy Ókovácsnak helyén az esze), nos ez a Mehta nevű tamburmajor, helyesebben tamburminor az interjúban egyszerűen képes visszautasítani Orbán Viktor ideológiáját – ezt mondja ez a Mehta-izé, mivel „az túl közel van a szélsőjobbhoz”. Meg azt is mondja ez a Mehta, vagy mi, „beszállva a Magyarországot ostorozók közé” (Ókovács) , hogy „nagyon eltávolodott az ország a demokratikus alapelvektől”. Még hogy Magyarország?
Tudod mit, te Mehta, majd ott, az Izraeliek élén, ott legyél nagyokos, de ne a mi idegenszerető, kíméletlenül elkötelezett, populárisan és tradicionálisan antirasszista, velejéig filoszemita országunkban, te pszeudózsidóindiaicigány, te!
És aztán jön a vezérindiai védelmet követő Ókovács-féle drámai végjáték, avagy záróakkord (Schlussakkord): Ókovács félreérthetetlenül rávilágít arra, hogy „a cikk felületes, összecsapott, nem derül ki az idézetek forrása, nem egyértelmű, hogy elbeszélője vélt vagy valós tapasztalatok, mások elmondásai, vagy saját élményei alapján nyilatkozik-e”, vagyis szar az egész interjú, mert nincsenek benne lábjegyzetek, bibliográfiai adatok, a felhasznált irodalom jegyzéke és így tovább, ahogy az minden lapinterjú természetes és szerves tartozéka. Végül közli, hogy „most futok a karmesterversenyre, mert Mehta a dirigensi világtól a kedvemet nem tudta elvenni” – hurrá, örvendjetek, ti Múzsák, valamennyien! – s a folytatás evangéliumi üzenetével zárja munkáját: „Ha visszaérek Pécsről, ígérem, folytatom a dicstelen sztorit!”
Speciel én alig várom már, hogy visszaérkezzen Pécsről a mi Ókovácsunk, s befejezetlennek maradt opusát utólagosan lezárja. Nem úgy, mint Beethoven, aki a c-moll zongoraszonátájához képtelen volt írni egy harmadik tételt!
Mi a bajom? Még mielőtt félre lennék értve, cseppet sem az, hogy Ókováccsal szemben másként ítélem meg az antiszemitizmus és a rasszizmus magyarországi állapotát.
Elvégre Ókovács temérdek elfoglaltsága mellett hogyan is ismerhetné a vonatkozó kérdéssel foglalkozó tetemes szakirodalmat és az utóbbi években készült számtalan szociológiai felmérés eredményét. Neki nem kell ismernie ezeket, untig elég, ha ír róluk.
Ami igazán zavar, hogy ezeket a sorokat a Magyar Állami Operaház főigazgatója rótta egymás alá. Az, akinek – szakmájából, hivatásából fakadóan – azzal kellene foglalkoznia, hogy hogyan dirigál Zubin Mehta, milyen karmester ő, milyen muzsikus, s nem a politikai nézeteit gusztálgatni. Hallott Ókovács Wagnerről, Furtwänglerről, Mengelbergről? Soroljam még? Akkor most velük hogyan és miként? Nekik nem volt másik arcuk, ha már?
Vagyis Ókovács, a Magyar Állami Operaház főigazgatója ne fintorogjon, hanem csapdossa a fenekét örömében a falba, ha Zubin Mehta a Bécsi Filharmonikusok élén koncertet ad Budapesten, a hazai zeneszerető közönség örömére, s a zenei pályára készülők tanulságára, Mehta nézeteinek bírálatát pedig – ha ezt ennyire elengedhetetlennek tartja – engedje át valamelyik politikai kegyencnek.
Van belőlük elég, s még süketek is talán.
