Nézegetem a kisujjamat, és biztos vagyok benne, hogy egyetlen mozdulatát sem áldozom arra, hogy kiálljak a Jobbikért, akármennyire is ezt kéne tenni a demokrácia nevében bizonyos vélemények szerint.
Sajnos az a helyzet, hogy a demokrácia nem egy államforma, hanem érték. Egy olyan érték, amit megtagadnék, ha csatlakoznék azokhoz, akik most a Jobbikot féltik. Mert én nem tudom elfelejteni Kovács Béla ügyét, az oroszbarátságot, az iszlámban látott jövőt, Vona Gábor gárdamellényét és cigányozását, Morvai Krisztina zsidózásait, a mérsékeltnek aligha nevezhető pártalelnök, Toroczkai László erőszakosságát.
Demokrataként megrázna, ha egy pártot jogsértő módon támadások érnek ellenzéki mivolta miatt. Úgy gondolom, hogy a Jobbik sem demokratább, sem szalonképesebb nem lett attól, hogy elnöke gárdisták helyett kutyákat simogat. Továbbmegyek: biztos vagyok benne, hogy a Jobbik legalább akkora veszélyt jelent az országra mint a Fidesz.
Ez a mostani balhé egyébként is csak kampányfogás: az egyre fasisztoidabb kormánypárt harca a választókért a szélsőjobbos ellenzék ellen. Mondjuk azt is megkérdőjelezhetjük, hogy mennyire ellenzéki párt az, ami egyetlen képviselőt sem küld az igazságtalan választási törvény megváltoztatását célzó tárgyalásokra.
Tudják, mit gondolok? Egyetlen demokratának sem kell könnyeket ejtenie sem a Fideszért, sem a Jobbikért. A demokraták törődjenek azzal, hogy le tudják váltani a kormányt, méghozzá igenis a szélsőjobb nélkül.
Hogy antidemokratikusak a Fidesz eszközei? Hogy más pártok is áldozatul eshetnek? Igen, ez nem lehetetlen. De aki most a Jobbik mellé áll azért, mert a csúnya Fidesz bántja, az a demokratikus értékeket kérdőjelezi meg a demokrácia nevében. Ez pedig paradoxon.
