Nem sikerült bedarálni a bíróságokat, így majd a Fidesz fogja megmondani, ki bűnös és ki nem

Kósa Lajos, Deutsch Tamás, Orbán Viktor Bayer Zsolt, Németh Szilárd - "kúl" Fidesz alapítók egy Fidesz születésnapon FOTÓ: NÉPSZAVA

Nonszensz, amit a Fidesz művel, de érthető. Vérciki, hogy egymás után buknak el a koncepciós pereik. Úgy látszik azonban, most megtalálták a megoldást, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Megoldást írtam, de valójában mocskos, undorító, pártállami megoldást kellett volna.

Nem érdekel, hogy Czeglédy Csaba bűnös-e mindabban, amiben vádolják. Illetve fenét nem, hogyne érdekelne, majd elolvasom az újságban a független magyar bíróság döntését. Mert minden nyomás ellenére a bíróságok még függetlenek Magyarországon. Maradjanak is azok, mert amíg az előző mondatot elmondhatjuk, addig van remény.

a kormánypárt országgyűlési határozatban akarja kimondani valakinek a bűnösségét, akit még semmilyen bíróság nem ítélt el

írja a hvg.hu, és még azt is hozzáteszi, hogy három ellenzéki pártot is visszaéléssel gyanúsítanak meg az üggyel kapcsolatban. Innen már jól látszik, hogy ez az egész csupán egy kampányfogás, amivel megint hülyének nézik az embereket.

A parlamenti határozat nem helyettesíti a bíróság döntését, nem törvény, pusztán arra jó, hogy belerúgjanak vele Czeglédybe. Meg a saját Alaptörvényükbe. Meg mindenkibe, aki hisz még egy kicsit abban, hogy Magyarországon számít a jog.

Az ártatlanság vélelméről beszélek, ami a büntetőjog talán legfontosabb alappillére. Az Alaptörvény XVIII. cikkének 2. bekezdése így rendelkezik:

Senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.

Semmiféle jogi következménye nincs hát a határozatnak, amely október 31-én megszülethet, ráadásul az Alkotmánybíróságnak is el kell meszelnie. Jelentősége viszont van: a Fidesz megint megmutatja, hogy köp arra a pár demokratikus jogunkra is, amit meghagyott nekünk.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!