Fizetős lesz Róma legendás műemléke

Az olasz főváros egyik leghíresebb műemlékét jövő év elejétől már csak belépőjegy ellenében láthatják a turisták. Az olasz kultuszminiszter szerint „csupán néhány euróról van szó”.

Az ötlet azért merült fel, mert az ókori templom állagmegőrzésére több pénzre van szüksége az államnak, az évi hétmillió látogató ugyanis jelentős terhelést jelent az épületnek, és számuk évről-évre nő.

Az időszámításunk szerint 118 és 125 között épült templom közel kétezer éves, így hát nem csoda, hogy felújításra szorul.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!