A nagy fideszes elterelő hadművelet. Tóth Bertalan kérdezett, Gulyás semmire nem válaszolt.

Balló György vendége volt tegnap két ismert hazai politikus az RTL KLUB Magyarul Balóval című műsorában. Gulyás Gergely a Fidesz és Tóth Bertalan az MSZP országgyűlési képviselője nézett egymással farkasszemet. A vita hol egyszerűen nevetséges, máshol pedig végtelenül elkeserítő volt, tekintve, hogy Gulyás az ég egy adta világon semmire nem tudott, vagy akart válaszolni, amit az ellenzéki képviselő kérdezett tőle.

Olyan érzése volt az embernek, hogy bár tudja a válaszokat a teljesen világos felvetésekre de fél kimondani azokat. A szokásos panelek folytak ki Gulyás szájából csaknem 30 percen keresztül. Határkerítés, migráció, 2010 óta, az előző kormány, Gyurcsány a hibás, tulajdonképpen akik elmentek, azok visszajöttek, többen dolgoznak, mint 2010 előtt stb..

A legérdekesebb az volt, amikor a jogász, Tóth Bertalan a jogász Gyulás Gergelyt kérdezte az Uniós jogról. Egyszerűen az volt a kérdés, hogy kvótaügyben milyen Uniós határozat van érvényben és azt ki hozta? Erre a végtelen egyszerű kérdésre sem akart válaszolni a fideszes honatya, mert tudta, hogy ha kimondja, hogy az egyetlen érvényes szabályozás ebben a kérdésben az, amit Orbán Viktor is megszavazott és ellátott kézjegyével, vége a vitának. A Soros terv létezésével kapcsolatban még maga Balló György is többször jelezte a paneljait pufogtató Gulyásnak, hogy amivel kampányolnak, azt évekkel ezelőtt mondta Soros és azóta minden ponton revideálta akkori álláspontját és ma már nem igaz, hogy volna olyan terv, amivel a Fidesz milliárdokért rémisztgeti a választókat. Gulyás erre azt válaszolta, hogy Ők a 444.hu cikke alapján állítják mindezt. Szívesen megkérném a 444.hu-t, hogy állítsák azt Orbán Viktorról, hogy elmebeteg. Nem tudom mit szólnának, ha ennek nyomán zárt osztályra photoshoppolt Orbán fejjel és mondjuk ” Egy bolond a Miniszterelnökünk, Ne hagyjuk tovább az ámokfutását” feliratú plakátokkal lepnénk el az országot.

A vita jó részében azon gondolkodtam, hogy mit vágjak a TV-hez. A gondolkodó, tájékozott emberek számára egész egyszerűen vérlázító volt, hogy fél órán keresztül néznek hülyének minket. Közben Tóth csak mosolygott Gulyás nyilvánvaló csúsztatásain. Érdekes, hogy olykor még Ő maga is elhúzta a száját egy-egy kamuzásnál. A legutóbbi Németh Szilárd- Molnár Zsolt vitából az derült ki, hogy Németh Szilárd továbbra sem képes, intelligens módon vitázni, most pedig az, hogy amit a Fidesz a néppel megpróbál megetetni, az már egy négyszemközti vitában nem védhető. Teljesen világos, hogy miért nem volt eddig ilyen csörte és miért nem áll ki Orbán egyetlen ellenzéki vetélytársával sem élő TV vitára. Egy Bruce Lee film legendás mondata jut eszembe: „A tégla nem üt vissza”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!