Le fog esni az álla, ha megtudja, kik jelentették fel Soros Györgyöt!

Tovább kísértik politikusaink az „ördögöt”! A Jobbik ugyanis gondolt egyet és feljelentést tett Soros György ellen. A párt azért vetemedett eme tettre, hogy így derítsék ki, valóban létezik-e a Soros-terv. A feljelentést a kormánypárti politikusok közelmúltbeli kijelentései alapján állították össze – közölte egy budapesti sajtótájékoztatón Mirkóczki Ádám.

A párt a Papp Károly országos rendőrfőkapitánynál alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete, alkotmányos rend elleni szervezkedés, rombolás, hazaárulás és lázadás miatt tett feljelentést. Az indoklásban hivatkoznak Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkárra, és fideszes politikusoktól is idéznek, többek közt Bakondi Györgytől, Halász Jánostól és Németh Szilárdtól, Kovács Zoltántól.

Mirkóczi szerint az ekkora befolyással rendelkező emberekre, mint Soros, nagyon is oda kell figyelni, hisz óriási befolyással bír, DE a Fidesz azzal, hogy „ilyen szinten túltolja azt a bizonyos biciklit”, csak azt éri el, mint aki a közmondásban farkast kiáltott.

A Jobbik szóvivője azt is leszögezte, ha a rendőrség nem rendel el az ügyben nyomozást, akkor bebizonyosodik, hogy amit Orbánék művelnek és kommunikálnak, az nem más „hatalmas agymosás, egy hatalmas hazugság”. Mirkóczi azt is elmondta, hogy bár Soros tett olyan nyilatkozatokat, amiket a Fidesz idézget tőle, de ezekkel ellentétek kijelentések is elhagyták a száját, így ezek alapján szerinte még nem lehet konkkrét tervről beszélni.

Az Origo információját, miszerint Botka Lászlóhoz hasonlóan Vona Gábor, a Jobbik elnöke is visszaléphet a miniszterelnök-jelöltségről, komolytalannak minősítette.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!