Fideszesek jelentek meg Tokajnál, szörnyű, amit tenni akarnak ott

Fotó: MTI

2017.10.12. 14:30

Összeomlás közeli állapotba sodródott Magyarország és a magyarság egyik legfontosabb jelképének és nemzeti kincsének számító Tokaji borvidék.

A jellemzően kis-, és közepes szőlészetekből álló történelmi borvidék igencsak megsínylette az Orbán-kormány elmúlt éveit.

Az éppen a borvidék megmentésére életre hívott állami Grand Tokaj Zrt. kereskedőház állami vezetősége verte be egymás után a szegeket a szőlőgazdák koporsójába.

A különleges borok alapanyagául szolgáló szőlőnek most ugyanis van, hogy kilóját 10 (!) forintért vásárolja fel az állam ezen a cégen keresztül ami nyilvánvaló, hogy semmire sem elég, ezért vannak többen, akik családjuk megélhetését tovább már nem kockáztatva külföldre adják el a szőlőt a feldolgozóknak, akik akár 100 forintot, vagy afeletti összeget is hajlandóak kifizetni az eredet védett szőlőkért.

A Népszava egy terjedelmes cikkben írt a megpróbáltatásokról:

„(…) De miért nem lehet jó áron eladni és megvenni a tokaji szőlőt, miközben maga a tokaji bor keresett a világpiacon? A helyiek szerint ennek lehetőségét az állam rontotta el, amikor néhány éve új menedzsmentet nevezett ki a Tokaj Kereskedőház – a Grand Tokaj Zrt. elődje – élére, s az új vezetők azonnal botrányt kiáltottak, mondván: át kell világítani a cég teljes árukészletét, mert nincs minden rendben a borok papírjaival. – Ezzel azt sugallták, hogy a tokaji borokat hamisítják, miközben később kiderült, hogy rendben voltak a papírok. Csakhogy addigra már megtörtént a bizalomvesztés. Ha ezt véletlenül csinálták, az sem túl szórakoztató, de ha direkt, és a borvidék „olcsósítása” volt a cél, akkor meg egyenesen ördögi a terv. Igaz, hogy azóta már megint új vezetők vannak a Zrt-ben, de lám, továbbra sem lehet eladni a szőlőt, az emberek szabadulnak meg a területektől – mondta egy borosgazda.”

És ez a forgatókönyv akár ismerős is lehet: Emlékezetes, amikor a Kósa-Szijjártó páros a Fidesz hatalomra kerülésének szinte másnapján állt elő sajtótájékoztatójukon azzal, hogy Magyarország államcsőd közelbe került, ezzel padlóra küldték a forintot, és ennek a devizahitelesek itták meg leginkább a levét, a Fidesz holdudvara pedig cserébe nagyot kaszált.

Azzal egy időben, hogy szándékosan lehetetlen helyzetbe hozzák a helyieket, és ezzel egzisztenciális válságba sodorják őket, a másik oldalon megjelennek a „földesurak” is, akik apránként, nyomott áron vásárolják fel a birtokokat.

Sajnálatos jelenség, hogy a tőkeerős, (kormány)párt közeli alakok vásárolják fel halomra a kisbirtokokat, kiszorítva ezzel azokat a családokat, akik generációk óta ott élnek és dolgoznak a földeken. A birtokokat kiszemelők nevei nevek pedig a már jól ismertek, lépten-nyomon a szokásos figurákba lehet botlani.

Köteles László, a tolcsvai Kincsem dűlőben szintén apróbb ültetvénnyel rendelkező komlóskai polgármester szerint Erdőbénye alatt, Tállya, Mád, Tarcal és Tokaj környékén már a többhektáros birtokok a jellemzők, azt a részt felvásárolta a politika és a nagytőke. Demeter Ervin a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal elnöke és Lázár János a miniszterelnökséget vezető miniszter Mádon rendelkezik birtokkal, – igaz, utóbbié alig 1,3 hektár, ami inkább hobbiméretnek tekinthető –, Mészáros Lőrinc pedig előbb Tokaj egyetlen ötcsillagos szállodáját vette meg, majd családi cégén, a Búzakalász 66-on keresztül nyomott áron, 120 millió forintért bekebelezte a korábban francia tulajdonban álló, 50 hektáron gazdálkodó bodrogkeresztúri Dereszla Pincészetet is.

Az új „királyok, hercegek és grófok” sorában természetesen megjelent Andy Vajna és felesége is, ők egy nagyjából 200 hektáros birtokra akartak lecsapni, de szerencsére a birtok tulajdonosa elállt az eladástól.

A helyiek beszámolója szerint „Mád és Tokaj környékét gyakorlatilag már felvásárolták politikusok, államtitkárok, helyettes államtitkárok, vezető beosztású állami tisztségviselők, s a holdudvarukba tartozó gazdasági szakemberek, bankárok, gabonakereskedők, lassan kialakítva itt az urak és zsellérek új fogalomkörét. Közszájon forog egy történet az egyik mádi politikusfeleségről, aki az alacsony bérre panaszkodó napszámosoknak azt mondta: lesz még olyan, amikor fizetségként örülni fognak egy zsíros kenyérnek is.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!