Négy hajó, amit a világ egyetlen kikötője sem fogad

A hajók szenet, vasat és halat szállítanak Észak-Koreából, amit kifejezetten tiltanak a kommunista rezsimmel szemben bevezetett szankciók.

A gyanú szerint megsértették az Észak-Koreával szemben bevezetett ENSZ-szankciókat – jelentette be helyi idő szerint hétfőn Hugh Griffiths, a szankciók betartását felügyelő szakértői bizottság koordinátora.

Aláhúzta, hogy ilyenre még soha nem volt példa az ENSZ történetében. Elmondta azt is, hogy a döntés október 5-én született meg.

Egy név nélkül nyilatkozó forrás elmondta, hogy a comore-szigeteki zászló alatt hajózó Petrel 8, a Szent Kitts és Nevis lobogójával jelzett Hao Fan 6 és az észak-koreai zászló alatt hajózó Tong San 2 és a Jie Shun nevű hajók azok, melyek a világon sehol nem köthetnek ki.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!