Dévényi Tibor elképesztő dolgot tett élő adásban Aradszky halála okán

Forrás: FEM3

Elhunyt Aradszky László táncdalénekes. A hatvanas évek egyik legnagyobb sztárelőadója vasárnap este halt meg, életének 83. évében – közölte a család hétfőn az index.hu-val.

Az énekes legenda otthonában hunyt el, halálának okát egyelőre vizsgálják. Temetéséről később intézkednek. Halálának híre többeket megrázott.

Koós János így emlékezett meg róla:

„A hatvanas évek elején, több mint ötven évvel ezelőtt ismerkedtünk meg. Mindketten indultunk az első Táncdalfesztiválon 1966-ban, aztán a következő ötön is, egészen 1972-ig. Nyugodtan mondhatom, hogy az énekesek közül ő volt a legjobb barátom. Néha csipkelődtünk, cukkoltuk egymást, de ez inkább a külvilágnak szólt, mert nagyon szerettük egymást” – fogalmazott Koós János hétfőn az MTI-nek.

Dévényi Tibor pedig a FEM3 műsorán élő adásban meghatódva mesélt Aradszky Lászlóval való 55 éves barátságáról, felidézett néhány kellemes, felejthetetlen emléket, a telefonban Csepregi Éva emlékezett, majd Dévényi Tibor nem bírta tovább könnyeivel küszködve, elsírta magát.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!