Alföldi Róbert keményen beszólt Simicska tévéjének, és figyelmeztette a magyarokat

2017.10.09. 11:35

„Rendes fasisztoid irányba mennek a dolgok az országban”

– véli Alföldi Róbert. A rendezővel az Azonnali.hu készített interjút új darabjának bemutatója kapcsán, melynek szerinte legfontosabb üzenete az, hogy ki lehet törni az indulatos közhangulatból. Alföldi nem hagyta szó nélkül a legalja kormányzati propagandát sem, szerinte ugyanis az a vészkorszak uszító hangvételében ugrasztja egymásnak a magyarokat.

Arra a kérdésre, hogy a „Sorosozás” nyíltan antiszemita érzésekre játszik-e, a rendező a következőt válaszolta:

„(…) Abszolút. Ez ebben az országban mindig kifizetődő. Amikor a korábbi Soros-plakátok voltak, azokra ugyanazokat az üzeneteket írták, mint a harmincas évek Budapestjén. És mivel közelít a választás, ez most még jobban fel lett habosítva. Nem csak plakátok vannak, hanem már mindenhol Soros van, mindenhol Sorost látják. De nem ez a probléma. A probléma az, ami ebből következik.

Az Őcsényi esetről is meg van a véleménye, szerinte ugyanis simán lehet egyenes következménye egy ilyen uszító kampánynak az, hogy egy faluban futótűzként terjed el a lincshangulat.

„Ha megnézi például az Index videóriportját a faluról, az tökéletes képet mutat az országról, a fogalmak teljes zűrzavaráról. Abban a videóban egy autójában ülő testes cigány ember mondja el az elmúlt három év legnormálisabb, legemberibb és legkeresztényibb hat mondatát.

De ott van Bogdán Laci is, Cserdi polgármestere, aki felajánlotta, hogy menjenek hozzájuk üdülni az Őcsényben nem fogadott menekültek. Szóval olyan hideg-meleg történések vannak, hogy az ember csak kapkodja a fejét, miközben egyre szomorúbb és kétségbeesettebb. De ez a vélemény nem annyira különleges tőlem. Legfeljebb végtelenül szomorú vagyok, hogy semmi olyasmi nem történik, ami engem cáfolna.”

Az interjú kétségkívül egyik legerősebb mondata a magyar sajtószabadsággal kapcsolatos kérdésre adott válasza, ami tökéletesen jellemzi az Orbán-rendszer magyar emberét:

„Nem történik semmi, mert mindenki utólag bátor, Facebookon bátor. Összefogás meg sehol és semmiben nincs.”

Veiszer Alinda hiába hívja a HírTV-be esti beszélgetős műsorába, Alföldi nem adja be a derekát, és nagyon valószínű, hogy nem is fogja. Hiába fest úgy a HírTV Simicska Lajos gecizése óta, mint egy objektív hírcsatorna, Alföldi szerint a valóság ezzel szemben teljesen más:

„(…) Egy nagyon egyszerű dologról van szó: ez a televízió nem azért változott meg, mert belátták, hogy amit korábban csináltak, az rossz volt, hanem mert a tulaj kiesett a pikszisből.

Vagyis a pénz miatt változott meg, előtte öt évig viszont a legmélyebb és a legalpáribb módon sértegetett és gyalázott engem. Épp ezért boldogan elmegyek én ebbe a televízióba, de annak megvan az ára.”

Alföldi szót ejtett még Nemzeti Színházról, Jobbikról, baloldalról és bővebben arról, hogy miért nem megy el a HírTV-be. A teljes interjút itt olvashatják.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!