Veiszer Alinda, Beer püspök, Hajós András: A menekültek és az emberség védelmében indítanak felhívást

Az aláírók közt található többek között Gundel Takács Gábor és Gégény István hitoktató is: a kezdeményezők azt szeretnék elérni, hogy a társadalom bármelyik tagja kifejezhesse, hogy nem szeretne félelemben élni és hajlandó elkötelezni magát, hogy ezért tenni is kész.

A petíció elindítását nem titkoltan az őcsényi „pogrom”-hangulatú események, valamint Orbán mindezzel egyetértő nyílt uszítása motiválta, mint írják: „mi, ennek a petíciónak az aláírói olyan országban akarunk élni, ahol a nézeteltéréseket a párbeszéd, a jog és a felebaráti szeretet szellemében igyekszünk megoldani.

Az elmúlt napokban drámai képet kaphattunk arról, hogy az idegenellenesség, a félreértések és indulatok elhatalmasodása hová vezet.”

Kiemelik továbbá, hogy „ijesztő látni, ahogy normális életet élő polgárok félinformációk, számukra ismeretlen tények és meg nem ismert emberek kapcsán egymás ellen fordulnak, a jó szándékra halállal fenyegetéssel válaszolnak”.

„Mindannyiunk közös érdeke, hogy megvédjük hazánkat, hogy a határainkat ellenőrizzük, hogy tudjuk, kik jönnek hozzánk, kikkel osztjuk meg az életünket.

Ugyanígy közös érdekünk, hogy megvédjük az emberséges társadalom határait.

Az elmúlt napokban ezt az intézményt érte olyan támadás, amely ellenreakció nélkül önpusztító folyamatok sorát eredményezheti.”

Az egy nap alatt már 2500 aláírásnál tartó tiltakozást itt érheti el, aki egyetért a kezdeményezéssel és hajlandó tenni is az Orbán-kormány agresszív gyűlöletkampánya ellen.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!