Hiába minden erőfeszítés, lehetetlen megtudni, kik a migránsok, akiket a Fidesz hoz az országba

Forrás: nol.hu

Ha van Soros-terv, akkor annak része kell, hogy legyen a Fidesz, hiszen nem lehetnének most hatalmon az amerikai magyar milliárdos segítsége nélkül. Persze az egyértelmű, hogy Soros-terv nincs, de mi a helyzet az Orbán-tervvel?

Egyszerűen képtelenség kideríteni, hogy kiket engedett a kormány Magyarországra a letelepedési kötvényekkel. Sokakban él a gyanú, hogy sokkal veszélyesebb migránsok érkeztek így, mint azok a szerencsétlen menekültek, akikről sátáni képet fest a kormány, szítva ezzel a gyűlöletet, ami 2006 óta a Fideszt élteti.

Másodszor sem sikerült elérnie az Országgyűlés költségvetési bizottságának, hogy kideríthessen valamit arról a hihetetlen offshore bizniszről, amiben Fidesz-közeli cégek halálra keresték magukat, az állam ráfizetett, és kétes egzisztenciájúnak is csak nagy jóindulattal nevezhető bevándorlók lephették el az országot.

Először határozatképtelenség miatt maradt el a Mesterházy Attila bizottsági elnök által összehívott ülés, mert a fideszes képviselők nem jelentek meg. Másodszor Szűcs Lajos fideszes bizottsági alelnök levetette a napirendről a kérdést.

Tessék mondani, mi, mezei állampolgárok, hogyan tudhatnánk meg fontos információkat a migránsokról?

Mert az a csapból is folyik, hogy a háború elől menekülők majd jól megerőszakolják a gyerekeinket, feleségünket; hogy majd jól lemészárol minket az a rengeteg terrorista, akinek az a célja, hogy iszlamizálja még a kert végi budit is; hogy szörnyű betegségeket terjesztenek. Hát persze, hogy ezt kapjuk a képünkbe mindenhonnan, mert ez a kormány érdeke.

Meg az, hogy a haverok jól keressenek. A Magyar Nemzet információi szerint a kötvényprogramon keresztül több mint 20 ezer bevándorlónak életre szóló magyarországi letelepedést biztosított a kabinet. A kötvényprogram azonban rengeteg sebből vérzik. A magyar állam mintegy 13 milliárd forintot vesztett a kezdeményezéssel, miközben a kormánypártokhoz köthető offshore cégek 180 milliárd forintos bevételre tettek szert. A lap a Transparency Internationallel és a Karsai ügyvédi irodával közösen másodfokon is nyerve kiperelte az ezzel kapcsolatos közérdekű adatokat, így legalább azt megtudhatjuk majd talán, hogy kik kerestek ezen az üzleten, hatalmas anyagi kárt okozva az államnak.

És azt mikor és honnan fogjuk megtudni, hogy hány terroristavezér, maffiózó és ki tudja még milyen alak telepedhetett le köztünk, csak azért mert volt rá pénze?

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!