Tudod, hogy mit talált ki Németh Szilárd? Ha ezt meglátod, kitérsz a hitedből, bármiben is hiszel!

Fotó: Szalmás Péter/Népszava

Az egyik legolvasottabb magyar hírportál tételesen cáfolja a Fidesz alelnökének ötven állítását. Nem lehetett túl nehéz dolguk a kollégáknak, mert olyan nyilvánvaló hazugságokról van szó, hogy égnek állt a hajunk, mikor olvastuk.

Csak a példa kedvéért néhány:

Soros hívatta össze a nemzetbiztonsági bizottságot, (11.) hogy lejárassa a vizes vébét; Egy színházi rendező szét akarja zilálni Magyarország belső rendjét; „A Soros-szervezetek olyan hálózatot hoztak létre, mint Olaszországban a Cosa Nostra”; Brüsszel a Kommunista Kiáltvány alapján jött létre; Akik támadják a kormányt, azok átjáróházat, gyarmatot és muszlim országot akarnak csinálni Magyarországból; A hatóságok jogszerűen jártak el, amikor beutazási és tartózkodási engedélyt adtak ki Ghaith Pharaonnak.

Aki mind az ötven hazugságot és részletes cáfolatukat is el akarja olvasni, itt megteheti, és javasoljuk, hogy tegye is meg.

Nos, kiegészítésképpen mi szállítjuk az ötvenegyediket.

Németh Szilárd szerint Magyarországnak feltétlenül szüksége van egy birkózóakadémiára.

Ez pedig nem igaz: a valóságban egyáltalán nincs szüksége az országnak egy újabb Fidesz-pénznyelőre, a Puskás Akadémia sem úgy működik, ahogy kéne.

Arról pedig, hogy kinek van szüksége a magyar birkózósport új csepeli „fellegvárára”, halványan azért utalhatna, hogy építésére milliárdokat adott az állam a Németh Szilárd által alapított, és a Fidesz-alelnök lakcímére bejegyzett alapítványnak. A hatóságok szerint ez persze törvényes, mert az ezzel kapcsolatos feljelentést elutasították.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!