Valamit nagyon meg akar osztani velünk az Aranykéz utcai merénylő, de Pintér Sándor minisztériuma leszólt

A meggyilkolt Fenyő János (b) és Pintér Sándor belügyminiszter (j) egy fogadáson a hírhedt kilencvenes években

2017.10.05. 8:49

„Az 1998-as, Aranykéz utcai merényletért és a Fenyő-gyilkosságért is jogerősen elítélt Jozef Rohác interjút akart adni a Hír Televízió Riasztás című műsorának. A szlovák férfi azonban nem beszélhet, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka megtiltotta neki. Hogy miért, azt csak vele közölték. A törvény szigorú indokokhoz köti, hogyan lehet egy jogerősen elítélt rabot megfosztani a szabad véleménynyilvánítási jogától. Rohác fellebbezhet a tiltás ellen.” – olvasható a HírTv.hu-n.

A kilencvenes évek hírhedt leszámolási ügyeinek első, és máig egyetlen elítélt alakja pedig valamit nagyon meg szeretne osztani a nyilvánossággal. Hogy mit, azt egy ideig még nem tudjuk meg, ugyanis – eddig példa nélküli módon – felülről tiltották le a nyilatkozattételről egyes források szerint gyanítható, hogy nem más, mint maga Pintér Sándor fideszes belügyminiszter.

A HírTv szerkesztősége az alábbi levelet kapta a bv-intézet sajtóosztályától:

„Tájékoztatjuk, hogy a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka elutasította a fogvatartott nyilatkozattételét.”

A határozatot egyidejűleg Rohácnak is megküldték. A férfi jogi képviselője azonban így nyilatkozott:

„Mielőtt bármilyen véleményt mondanék a jelenlegi helyzet jogi vetületeiről, szeretném látni a határozatot” – mondta Fülöp Tamás. Elmondása szerint ő sem tudja, miért tiltották meg ügyfelének, hogy beszéljen.

A portál szerint az 1998-as Aranykéz utcai robbantás felbujtójaként jogerősen elítélt Portik Tamás ügyvédje korábban a főügyészségre benyújtott egy perújítási indítványt, ugyanis Magyar Róbert a Feketesereg egykori vezetője megkereste őt: az ügyben elkövetőként elítélt Rohác elmondta neki a rácsok mögött, hogy mégsem Portik adta ki a megbízást a robbantásra.

Az alvilági Portik és a fideszes propagandaminiszter Rogán Aantal, valamint a belügyminiszter kapcsolatáról az Átlátszón olvashat.

„Valaki azt mondja, hogy nem Portik Tamás volt, azt gondolom, ez elég lényeges bizonyíték a tekintetben, hogy most el lehet ítélni vagy nem” – mondta Szikinger István, Portik Tamás védője.

Az ügyészség azonban lesöpörte az indítványt, ugyanis szerintük ez nem elég ahhoz, hogy újra elővegyék az ügyet. Ez volt az a mozzanat, amire Rohác úgy reagált; kiteríti a lapjait.

Példa nélküli a tiltás

Kabodi Csaba, az ELTE büntetés-végrehajtási jogi tanszékének docense a nyilatkozat letiltása kapcsán a HírTv-nek azt mondta: „a törvény részletesen és szigorúan szabályozza az eseteket, amikor egy interjú megtiltható. Éppen ezért korábban még soha nem fordult elő, hogy a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka megtiltotta volna a nyilatkozattételt.”

„Kíváncsi volnék én is az indokra. De nem gondolom, hogy a nemzetbiztonság védelme vagy államtitok lenne. Inkább a bűnüggyel kapcsolatos dolog.” – vélte a docens.

Rohác az egyetlen, aki ismeri az indokot, egyedül ő fellebbezhet. Vajon megtudjuk valaha is, ki bízta meg valójában? Vajon a nyilatkozat megtiltásának hátterében az állami vezetők félelme áll, és vajon biztonságos-e a börtön egy olyan embernek, aki tudhat ezt-azt a hatalom embereiről?

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!