Valami nagyon nem stimmel Vona Gáborral: leírjuk róla az igazságot

Forrás: nol.hu

Vona Gábor már tegnap az ágyában forgolódott, (vagy csak simán feküdt, vagy a négy fal között csinálta, amit éppen akart) de kiírása szerint egy komoly vitára készült lélekben, amit mint ismeretes, Botka Lászlóval folytatott volna este.

„Ma vitára készültem. Botka Lászlóval. Az RTL két hete szervezte. De Botka lemondott. Pont ma… Így nincs kivel. Két dolgot tudok mondani: egyrészt sajnálom, hogy elmarad, mert fontosnak tartottam ezt a beszélgetést. Másrészt Orbán Viktor irányába továbbra is áll a kihívásom.”

Függetlenül attól, hogy Botka lemondott vagy sem, ez a vita nem arról szólt volna, amiről Vona Gábor beszél.

Ha emlékszünk még rá, komolytalan, hőzöngő brigádnak tartottuk a Jobbikot annak idején, és a politikusok nem is vettek tudomást róluk. Zagyva György Gyulák ostort csattogtatva óbégattak aztán a Parlamentben, és némely nevenincs jobbikos képviselő a honvédelmi minisztert interpellálta arról, hogy repülőgépekről mérgezik-e a magyar lakosságot. Abszurd, frusztrált, bunkó társaság alkotta a frakciójukat is.

Később aztán rájöttek, hogy ezzel nem mennek sokra. Elkezdtek tudatosan építkezni, magukat átformálni, hirtelen megengedőbbek lenni, de ők még mindig az a csapat, ahonnan KGBélák kerülnek be az Európai Parlamentbe és akik között a zsidózás, a cigányozás vagy a buzizás ugyanannak a primitív gondolkodásnak a része, amellyel az ország társadalompolitikájáról vagy épp gazdaságáról gondolkodnak. Nem szokás leírni ilyesmit az újságban, de ki kell mondanunk: ők buták. Ezek az emberek nem a saját értékrendjükkel álltak volna ki Botkával szemben, hanem azokat a betanult panelokat puffogtatták volna, amelyekkel elfedik a valódi énjüket.

Vona Gáborral valami nem stimmel, és ezt mindannyian tudjuk, vagy ha nem, akkor csak érezzük. Lehet ugyanis szidni a demokratikus ellenzéket, lehet szidni az MSZP-t, a DK-t, az LMP-t, de annyi biztos, hogy a köztük lévő viták elsimítható ellentétekből adódnak. A Jobbik és a demokrácia, a Jobbik és Európa között azonban olyan ellentét áll, amit soha nem lehet feloldani, és amíg erre rá nem jövünk, nagyobb veszedelemmel állunk szemben, mint a mostani kormány esetén.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!