Demjén Rózsi irdatlan nagy pofont kapott az Orbán rezsimtől

Megalázó 48500 forintos nyugdíjból tengődik az ország egyik legnépszerűbb előadója Demjén Ferenc. A nemzet csótánya a MIÉP-et is megjárt Nagy Feró még ennél is kevesebb pénzből tengődne, ha nem működne még mindig a Beatrice. Ford Ferline magyar hangja 42600 forint öregségi nyugdíjat kap.

Ismét kiderült, hogy az Orbán kormány csak a szájával szereti a nyugdíjasokat. Az üres propagandától leszámítva, többnyire csak az éhalál elkerüléséhez elegendő az az összeg amit a szépkorúak többsége nyugdíj címén kap. Ám nem csak a magyar könnyűzenei élet nagy öregjei tengődnek tízezrekből. A hazánkban élő kétmillió nyugdíjasnak több, mint fele 100.000 alatti összeget kap kézhez, míg 71 ezren 51 ezer forintot sem kapnak a postástól.

Mielőtt azonban kardunkba dőlnénk, hogy a szocialista pop ipar legendái éhen halnak meg kell említenünk, hogy azért jogdíjakból és a kereskedelmi tévék által fizetett gázsikból azért elég jól kijönnek. Annak pedig akinek még fellépése is akad elég búsás a havi javadalmazása. A hétköznapi kis nyugdíjas azonban mintha teljesen el lenne felejtve.

Azok, akik illetménye még az 51 ezer forintot sem éri el „rezsicsökkentés” ide, vagy oda komoly harcot vívnak a nap mint a csekkek és a receptek öldöklő háborújában. Számukra lassan már nyolc éve nem tud normális válaszokat adni az orbán kormány. A téma mostanság azért került előtérbe, mert Wahorn András ismert zenész és festőművész a minap a Hír TV-nek mesélte el, hogy 51 ezer forint lesz a nyugdíja, ami szerinte megalázó. Demjén Ferenc pedig idén márciusban a Blikknek ennél is sarkallatosabban fogalmazott. – Az egykori illetékesek egész egyszerűen nem fizették be a levont járulékokat, magyarul lenyúlták a zenész nyugdíjakat – fogalmazott az énekes. Demjén fájlalta azt is, hogy a politika ma sem akar sorstársai mellett kiállni.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!