„Chippel a fejében” ment állig felfegyverkezve a 29 millióért a Fehér Házba

A férfit letartóztatták, elrendelték Bates elmeorvosi vizsgálatát – pedig fontos miniszterekkel akart beszélni az ügyéről.

Zavart elméjű lehet az a férfi, akit kilenc fegyverrel a kocsijában vettek őrizetbe a Fehér Ház bejáratánál még hétfőn reggel. Timothy Bates azért akart beszélni Mike Rogers nemzetbiztonsági vezetővel, és James Mattis védelmi miniszterrel, hogy tisztázza a hiányzó csekket, és hogy miként lehetne kivenni a csipet a fejéből.

A 37 éves férfi bírósági meghallgatásán kiderült, hogy korábban Memphisben rendőr volt, és orvosi megfontolásból kellet nyugdíjazni.

Vallomása szerint a CIA chipet ültetett a fejébe egy program keretében, amiért 29 millió dollárt ajánlottak fel neki.

Mint mondta, most azért autózott el Tennessee-ből Washingtonba, hogy beszéljen többek közt a védelmi miniszterrel a chip kivetetéséről, mert fáj tőle a feje, és a beígért pénzt is jó lenne, ha megkapná. Autójából kilenc lőfegyver került elő, köztük egy betárazott AK-47-es karabély.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!