Nézd meg milyen luxus repülőgép fedélzetén utazott a Vietnami kommunistákhoz, a nagy rendszerváltó vezérünk!

Kép forrása: YouTube

Egészen elképesztő, ahogyan Magyarországon egy hatalmas embertömeg a mindennapokkal küzd, addig a vezető réteg hihetetlen magasságokba emelkedik.

„Szétnyílik az olló” – szokták mondani, a szegények még szegényebbek lesznek, a vezető, hatalmi elit, pedig olyan gazdagságot tudhat magának, amit még a tévében sem gyakran látunk.

Korábban már beszámoltunk arról, ahogy az MSZP-s politikus felhozta ezt a témát az országgyűlésben, és összehasonlította, hogy gyereknap alkalmával szegény gyerekek egész sora egy tál meleg ételért áll sorban, addig a Fidesz lakáj Andy Vajna feleség arról ad hírt a közösségi médiában, hogyan eszik aranyat…

Kurvázás helyett: Bangóné keményen helyre tette az aranyat majszoló Vajna Timit is a parlamentben + videó

 

Orbán Viktor miniszterelnök Facebookra feltöltött videóján, csak kívülről látszik a repülő, amivel Vietnamba érkezett, a Zoom.hu csapata megállapította, hogy egy A340 VIP típusú luxus repülőgépen utazott a miniszterelnök. Az alábbi videón megcsodálhatja a pazar luxust:

Jó reggelt, Vietnám

10 óra 15 perckor köszönt be Facebook oldalán a miniszterelnök, egy rövid videót is mellékelt:

„Az amúgy is rövid videó 15. másodpercénél van egy éles vágás. Eredetileg egy pár másodperccel hosszabb videó volt fönt, amelyen nehezen lehetett kivenni Orbán egyik köszöntését, de többszöri újrahallgatásnál good bye-ként is érthető volt.” – Írja a HVG.HU.

Szeptember 23-27 között Vietnamban és Szingapúrban is tárgyal a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!