Kizárták a cba-fogathajtós Lázár testvért – meg is van sértődve rendesen

Lázár Zoltánt kizárták a szlovéniai Lipicán zajló kettesfogathajtó-világbajnokságon, a címvédő magyarok ennek ellenére élen állnak a csapatversenyben, de előnyük csökkent, a dolguk pedig sokkal nehezebbé vált a folytatásra.

A 11-szeres világbajnok, egyéniben és csapatban egyformán címvédő Lázár Vilmos az MTI-nek azt mondta, a nyolcszoros vb-aranyérmes öccsét arra hivatkozva zárták ki, hogy az orrszíj nem lehet úgy rögzítve, hogy az akadályozza a ló fülének mozgását.

Hozzátette, a mezőnyben többen is ugyanilyen típusú felszereléssel hajtottak, őket mégsem büntették meg, ráadásul egy flexibilis eszközről van szó, amely nem akadályozza a ló fülének mozgását és nem jelent előnyt a hajtó számára.

„Az elejétől kezdve érződött, hogy utaznak ránk, kötözködnek velünk. Erre példa, hogy a díjhajtás során az öt pontozóból egyetlen egy, a német lepontozott engem, amíg a többi bírónál az első tízben voltam, addig ő 21. helyre értékelt” – mondta a Magyar Lovassport Szövetség elnökeként is tevékenykedő Lázár Vilmos.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Hozzászólás