Vesztegetési botrány: Újabb gyanúsítottak, Kocsis Máté vár a nyomozás végéig

A Budapesti Nyomozó Ügyészségen vesztegetés, illetve vesztegetés elfogadásának bűntette miatt indult nyomozás kézilabda meccsek eredményének jogosulatlan befolyásolásának gyanúja miatt.

Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester, a szövetség elnöke kérése alapján történt a közbenjárás, mert szerinte egyes, jellemzően a kieséstől fenyegetett klubok kérésére a játékvezetők alkalmanként befolyásolhatták a mérkőzések végkimenetelét – írta az index.hu.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egyes klubcsapatok vezetői, illetve edzői a mérkőzések eredményének befolyásolása érdekében kínáltak fel jogtalan előnyt (alkalmanként több százezer forintot), amit az érintett játékvezetők elfogadtak.

A nyomozás során a nyomozó ügyészek újabb három személyt hallgattak ki gyanúsítottként. A nyomozásnak így jelenleg összesen kilenc gyanúsítottja van; négy játékvezető, két csapatedző, két klub elnök és a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) egyik tisztségviselője. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.

A nyomozás még folyamatban van, ennek során az ügyészség további mérkőzések jogtalan befolyásolását vizsgálja. A nyomozás jelenlegi határideje 2017. november 23. napja, ami meghosszabbítható.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!