El akarták tussolni az igazságot az uniós ellenőrökről – mi nyilvánosságra hozzuk az eredeti dokumentumot

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség politikai államtitkára, az uniós projekteket ellenőrző bizottság magyarországi látogatását kommentálta az MTI-nek. Felfoghatjuk ezt úgy is, mint az igazság eltussolását. Úgy döntöttünk, mi nyilvánosság elé tárjuk a látogatás valódi konklúzióit.

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy lefordítottuk Fideszről magyarra a történéseket.

Fideszül:A küldöttség teljes körű tájékoztatást kapott az uniós források felhasználásáról, és lényegesen árnyaltabb lett a véleménye a látottak alapján, mint megérkezése előtt volt.”

Magyarul: Megállapították, hogy ugyan nem a tizedéből, de a negyedéből is meg lehetett volna építeni mindent.

Fideszül: „A magyar baloldali európai parlamenti képviselők ismét feljelentették saját hazájukat.”

Magyarul: Unják a szocik, hogy talicskázzuk a pénzt Mészáros Lőrinchez, ez hazaárulás.

Fideszül: „Az ellenzék exportálja a belpolitikai vitát külföldre, európai uniós szintre.”

Magyarul: A szemét szocik nem fedezik azokat, akik uniós pénzeket tesznek zsebre.

Fideszül: „Azt tapasztalták, hogy az ellenőrzött projektek megvalósultak, még ha vitára adhatnak is okot.”

Magyarul: Megépítettünk mindent, de ahogyan azért Brüsszelben farba fognak rúgni minket, csak ezt itthon nem mondhatjuk, mert megint Békemenet lesz.

Fideszül: „Az uniós források magyarországi felhasználásának hatékonysága példa nélküli az Európai Unió egészében.”

Magyarul: A haverok egy csomó mindent építhetnek, az emberek életkörülményeinek javítására szánt összegeket pedig le sem hívjuk, tehát nem igaz, hogy ellopjuk. Egyszerűen szarunk rá.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!