Hiába vállalt felelősséget a tojásaiért Mészáros Lőrinc, a botrány folytatódik

Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester tojástermelő cége, a székesfehérvári Aranykorona Zrt. is aláírta azt a nyilatkozatot, amelyben a hazai tojáspiaci vállalkozások felelősséget vállalnak, hogy tevékenységük során nem használnak emberi egészségre ártalmas, fipronil alapú rovarirtó szereket és alapanyagokat.

Ez nagyjából azzal egy időben történt, hogy immár legálisan is felvásárolhatja a fél Balaton, mivel a Gazdasági Versenyhivatal semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy egymaga uraljon 12 vízparti kempinget s annak közel 200 000 látogatóját.

Akiket logikusan el lehet majd látni az Aranykorona Zrt. termékeivel és a Mészáros-féle sertéstelepekről. Csak halkan jeleznénk, hogy a sertéspestist a kerítés sem állítja meg.

A tojásbotrány ennek ellenére változatlanul tombol, mivel több mint 280 tojás és tojástermék minta ellenőrzése során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a határérték feletti fipronil szennyezés miatt két esetben tett feljelentést.

A Nébih honlapja szerint határérték feletti mennyiségű fipronilt csütörtökön is mértek friss tojásban Magyarországon, előtte augusztus 31-én több tételben, szeptember 7-én és 12-én pedig Romániából származó fagyasztott tyúkokban mutattak ki.

A székesfehérvári Aranykorona Zrt. is szerepel azon tojáspiaci szereplők között, amelyek nyilatkozat aláírásával deklarálták az országos főállatorvos számára, hogy állatállományaikban nem használnak fipronilos rovarirtó szereket.

Az Aranykorona Zrt. Mészáros Lőrinc tulajdonában van, igazgatóságának elnöke pedig a felcsúti polgármester lánya, Mészáros Beatrix.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a napokban az importból származó baromfihúsok vizsgálatát is elrendelte, mert fennáll a gyanú, hogy a betiltott rovarirtó szer egyes nyugat-európai hústermékekben is jelen lehet.

De a jelek szerint hiába minden szakminiszteri loholás, a vírus beférkőzhet még a Nemzet Gázszerelőjének tyúkjába is. Csak halkan jeleznénk, hogy a sertéspestist a kerítés sem állítja meg.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!