Az egyetem alapítója szerint van esély a 2018-as ellenzéki győzelemre – megmutatjuk, miként

Kép forrása: Wikipedia

Bojár Gáborral készített interjút a 24.hu, amelyben megtudtuk, gyakran támogat neki tetsző politikai kezdeményezéseket, mert úgy látja, hogy az Orbán-kormány tönkreteszi az országot, pedig szerinte Európa legsikeresebb országai között lehetnénk, hogy ha okos oktatáspolitikát valósítanánk meg az országban.

Szerinte azonban nagyon rossz irányba változnak a dolgok, ha nem lesz kormányváltás, akkor rövid távon az Európai Unióból is kikerülhetünk, szerinte van lehetőség arra, hogy 2018-ban az ellenzék győzzön, ehhez azonban ellenzéki együttműködést kellene megvalósítani.

Bojár Gábor az Aquincum Institute of Technology vezetője, az interjúban azt is elmondja, hogy hogyan reagáltak a külföldről érkezett hallgatók az Orbán-kormány plakátkampányára „Elmesélek egy történetet, ami akkor történt, amikor indult a migrációellenes plakátkampány. Minden szemeszter végén filmeket, képeket mutatnak a diákjaink az élményeikről, kis prezentációkat tartanak, amik mindig pozitívak voltak, Budapestet és Magyarországot általában imádják. Nagyon sokan bele is szeretnek, idejönnek dolgozni, tehát működik egy fordított agyelszívás is. Az első negatív történet az volt, amikor egy Yale-ről érkezett diák bemutatta a plakátokról készített képeit, és azt mondta, őt ez megrémítette, mert az itt hangoztatott jelszavak a Ku Klux Klannak azokra a jelszavaira emlékeztették, amiket akkor kiabáltak, amikor feketéket lőttek halomra egy charleston-i templomban.” – olvashatjuk a 24.hu cikkében.

Azt is elmondta, hogy szerinte az ország érdeke az, hogy rövid távon le lehessen váltani az Orbán-kormány által épített NER-t. Arra a kérdésre, hogy ha ez jövő évben nem sikerül, egésszen megdöbbentő választ érkezett:

Úgy gondolja, hogy akkor 2020-ra már nem leszünk az Európai Unió tagjai, ami olyan visszalépés lenne Magyarországnak, amit nem is tudni mikorra lehet korrigálni.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!