Az eddigi legmegátalkodottabb hazugságot akarja lenyeletni veled a Fidesz – ezt te sem hiheted el!

Kósa Lajos és Halász János sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-frakció kihelyezett velencei ülésének első estéje után.

Tegnap este egy programpont volt, Orbán Viktor tartott előadást – közölte Kósa. Ezután a frakció döntött arról, felkérik a kormányt, hogy indítson nemzeti konzultációt a Soros-tervvel kapcsolatban.

Úgy gondoltuk, hogy a Soros-terv kapcsán mindenképpen kell egy nemzeti konzultációt kezdeményezni

– jelentette ki Kósa. Mindezt az ország megvédése érdekében, ugyanis Kósa szerint a Soros-terv a magyar családokat sújtaná, mivel nekik kellene kifizetniük a migránsok ellátásához szükséges összeget, holott csak nemrég sikerült a kormány segítségével kiverekedniük a devizahitel csapdájából.

Konzultáljatok inkább a tudjátok, kivel!

Kósa szerint a kvótaperben született európai bírósági döntés szélesre tárja a kaput a „Soros-terv” megvalósítása előtt, hiszen az Európai Bizottság migrációs ügyekkel foglalkozó biztosa az ítélet után szinte azonnal bejelentette, hogy elkezdik az állandó – felső korlát nélküli – áttelepítési mechanizmus előkészítését. Ezt a sajtóértesülést a bizottság szóvivője még a múlt héten cáfolta. – a cáfolat olvasható a HVG cikkében.

Az Európai Bizottság minden migrációs lépése a „Soros-terv” végrehajtásának irányába mutat, ezért azzal kapcsolatban mindenképp kell egy nemzeti konzultációt tartani – közölte Kósa. Méghozzá azért, folytatta, hogy ne lehessen a magyar embereket megtéveszteni, és tudjuk, hogy ezzel kapcsolatban, mi az álláspontjuk.”

Kedves Kósa úr! Leírjuk, hogy ezzel kapcsolatban mi a magyar emberek álláspontja:

  • Nem akarunk több nemzeti konzultációt, manipulatív kérdésekkel, propagandacélból, ellenőrizetlenül, mindezt a közpénzünkből!
  • Nem akarjuk, hogy az elbaltázott, ellopott, elcsórt politikájuk kudarcát egy Soros György nevű emberre testálják, akit csak az elmúlt 2 évben kezdtünk el utálni, azelőtt Önök sem beszéltek róla!
  • Nem akarjuk, hogy egy kreált ellenségképpel szemben adjanak nekünk védelmet, megnyerve ezzel a választást!

Igazságot akarunk, végre őszinte, nyílt beszédet, tiszta politikát bűnözők és korrupció nélkül! Maguk fojtják vízbe ezt a nemzetet és maguk lesznek megnevezve a történelemkönyvekben, miután az orbáni rémálom végleg véget ér!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!