Québeci tenisztorna – Babos Tímea negyeddöntős egyesben

Babos Tímea negyeddöntőbe jutott a kanadai Québecben zajló, 227 ezer dollár (57 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán, mivel szerdán legyőzte a brit Naomi Broadyt.

A viadal honlapja szerint a mindössze 26 perces első szettben Babos 4:0-ra elhúzott, majd saját szervajátékában az első játszmalabdát kihasználta. A második szett jóval szorosabban alakult, a világranglistán 135. Broady pedig a végjátékban az első brékjével rögtön kiegyenlítette játszmahátrányát.

A döntő szettben a rangsorban 63. Babos 1:1 után brékelőnyhöz jutott, majd a folytatásban 4:2-es vezetésénél ismét elvette ellenfele adogatójátékát, saját szervagémjével aztán lezárta a mérkőzést, amely 1 óra és 53 percig tartott. Babos ellenfele a negyeddöntőben a kanadai Francoise Abanda és az ötödik helyen kiemelt amerikai Varvara Lepchenko találkozójának továbbjutója lesz.

Eredmény, egyes, nyolcaddöntő:
Babos Tímea (3.)-Naomi Broady (brit) 6:2, 5:7, 6:2

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!