Félszáz város áll sorba a Forma-1 cirkuszáért

A Forma-1 kereskedelmi igazgatója, Sean Bratches nyilatkozta, hogy mintegy 40 helyszín vette fel velük a kapcsolatot azok közül, akik szeretnének bekerülni az F1-es versenynaptárba.

A szakember azt mondja, az alapján fogják eldönteni, hogy mely versenypályának adnak lehetőséget a jövőben, hogy alaposan megvizsgálják, az adott helyszín mit tud nyújtani a sportágnak.

„A jelenlegi Concorde Egyezmény szerint 25 a plafon” – mondta Bratches.

„Nem gondolnám, hogy abba az irányba indulunk el, hogy sok versenyzési céllal épített pályát építünk be a naptárba. Meg fogjuk osztani az utcai pályákat, a történelemmel bíró helyszíneket, és a kifejezetten versenyzésre épített pályákat. A következő cél az, hogy több utcai versenyre törekszünk” – vázolta a terveket a Forma1 új vezére.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!