Lezuhantak a lelátóról a kisvárdai meccsen

Nagy volt az ijedtség a hétvégi meccsen Kisvárdán, mert a Békéscsaba elleni mérkőzés 34. percében a hazai táborban helyet foglalók közül a négysoros mobillelátó tetejéről, a korláton helyet foglalók közül négyen a mélybe zuhantak, miután a fagerenda eltört alattuk – tudta meg a Nemzeti Sport.

A szurkolók orvosért kiáltottak, a játék is félbeszakadt, a mentőknek négy sérültet kellett ellátniuk, három könnyebbet és egy agyrázkódást szenvedőt.

Miután kiderült, hogy nincsen nagyobb baj, a játék is folytatódott, a mentők megérkezéséig pedig kiegyenlített a hazai csapat, ám a társaikért aggódó szurkolók ezúttal érthetően nem csaptak nagy ünneplést.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!