A 168 óra interjút készített Komoróczy Gézával magyar hebraista, assziriológus, író, történésszel. Komoróczy Géza, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1961-ben, a prágai Károly Egyetemen 1963-ban végzett. 1961–1962-ben a Magyar Helikon Könyvkiadó szerkesztője volt. 1962 óta az ELTE BTK-n tanít. 1985-ben létrehozta és hosszú időn át vezette az ELTE Asszirológiai és Hebraisztikai Tanszékét. 1981-ben, 1983–1984-ben és 1987-ben Portlandben, 1991-ben és 1993-ban a Brown Egyetemen volt vendégprofesszor. 1989-ben a berlini Wissenschaftskolleg, 1994-ben pedig a bécsi Embertudományi Intézet tagja volt.
1989-től a Zsidó Tudományok Nemzetközi Uniójának vezetőségi tagja. 1990–1991-ben a Társadalomtudományi Társaság elnöke, 1991 és 1994 között a budapesti magisztrátus tagja volt. 1993–1994-ben a Demokratikus Charta szóvivőjeként tevékenykedett. 1992-től 1998-ig a Magyar Helsinki Bizottság elnöke, 1999 óta tiszteletbeli elnöke. 1976-ban elnyerte a nyelvtudományok kandidátusa tudományos fokozatot. Arra a kérdésre, hogy rosszabb állapotban van-e Magyarország, mint 1992-ben, a következőt válaszolta:
– Igen, ezt nagyon komolyan állítom. A mássághoz való viszony tekintetében nagyjából azon a szinten, mint a harmincas évek közepétől 1945 februárjáig, a zsidótörvények korszakában volt. A magyar társadalom lelkileg van felheccelve az idegenek ellen, és ez a fülledt, bundás indulat bármikor, bárki ellen mozgósítható. Ez volt az érzelmi alap arra, hogy 1944 nyarán Munkácson a gettóba zárt zsidók elszállításakor a lakosság megrohanta otthonaikat, széthurcolta a dunyhákat, székeket, ócska lábosokat. Néhány helyen a deportáló menet mellett a bámész tömeg a Himnuszt énekelte, fütyült, tapsolt. Mindez le van fotózva, le van írva. Nem mondom, hogy mindenki így tett, azt sem mondom, hogy „ilyen a magyar nép”. Csak azt mondom, ez történt. Egy adott pillanatban ők jelentették a magyar népet. Tavaly az Ab Ovo Kiadónál megjelent könyvemben, amelynek címe Holocaust, az előszót (2015. szeptember 1-jén!) ezzel zárom:
„Most a kormánypolitika ismét kiszabadította a palackból az idegengyűlölet szellemét, kiengedte a társadalmi térbe. És (…) 1944 ismeretében tudjuk, tudnunk kell, repül a nehéz kő…”
Az interjúban, olyan fontos gondolatok is napvilágot látnak amelyek ismeretében különbséget tudunk tenni migráció és menekülés között. Ahogyan tanár úr magyarázza: Más a migráció és más a menekülés. Mindig vannak és lesznek vándorlások. Olyasmi persze sosem létezett, amiről Beöthy Zsolt a millennium mámorában álmodott, hogy a kacagányos honfoglaló lovasok a Kárpátok bércein szemlélik leendő hazájukat. A vándorlások oka prózai. Élelem- vagy vízhiány, demográfiai kiegyenlítetlenség, klimatikus változás.
Olyan helyek vonzása, szívó hatása, ahol a körülmények kedvezőbbek. A vándorlás hosszú távon mégis nyugvópontra jut. Nem fegyveres hódításról beszélek, most sem erről van szó. Az újonnan érkezők alkalmazkodnak a helyi körülményekhez, de nem lehet, nem szabad megkívánni tőlük identitásuk teljes feladását. Nem adták fel sem a magyar törzsek egykoron, sem a zsidók. 2015-ben a magyar kormánypropaganda a menekülést a közel-keleti vagy afganisztáni háborús pokolból bevándorlásnak próbálta beállítani, pedig senki sem Magyarországra akart jönni.
„Bezárkózás a nemzeti hagyományba. A kilencvenes évek elején írott cikkének címe ma is aktuális. Komoróczy Géza mégsem hitte volna, hogy ez az állapot huszonöt évvel a rendszerváltás, tizenkét évvel az uniós csatlakozás után aktuálisabb, mint valaha”
Arra a kérdésre, hogy léteznie kell egy civilizált megoldásnak a migráció kezelésére, Komoróczy Géza azt válaszolja:
– Ezt a lehetőséget kívánta 2015 őszén a magyar kormány megtorpedózni. Először mesterségesen feltartóztatták a menekülő tömeget, hogy sokkolják a véleményalkotó pesti közeget. Itt a veszély, ezek a borostás, csapzott emberek házaitokba fognak beköltözni. Ahogy az asszír eposzban mondja Istár: felhozom az alvilágból a halottakat, többen lesznek, mint az élők. Ez az uszítás hozzájárult ahhoz, hogy ma pánikszerű idegenellenesség jellemzi a magyar társadalmat.
