Alföldi Róbert olyan jellemzést tett Orbán Viktorról, amihez csak nagyon keveseknek van bátorsága

Kép forrása: Wikipedia

Alföldi Róbert interjút adott a HVG-nek, főleg a politikáról, a magyar társadalomról szól, bár a művész azt állítja magáról, hogy előadásaival nem kíván politizálni, de reflektál arra a társadalomra amelyben él. Hozzáteszi, nem is tud mást tenni, a színház a mában él. Azt mondta legújabb rendezéséről a Hegedűs a háztetőn című musicalről, hogy számára arról szól, hogyan tudnak különböző hitű gondolkodású és habitusú emberek együtt élni egészen addig, amíg a hatalom bele nem nyúl a közösség működésébe, mint mondta „Nincs ebben semmi hókuszpókusz. Így működött ez még az én gyermekkoromban is, falun. Nem szeretett mindenki mindenkit, de tisztelték egymást”.

Alföldi Róbert szerint a politikai hatalom cinizmusa, nem 2010-ben a Fidesz második választási győzelmével kezdődött, hanem a rendszerváltáskor, a politikát nem érdekelte, hogy Magyarországon mindenki elveszített valamit. Sokan voltak akik a munkájukat veszítették el, ma már az emberek azért hajtanak, hogy a gyerekeiknek legyen lehetőségük arra, hogy külföldre menjenek. Alföldi szerint, az akkori politikai változásokban hiba volt, hogy azt gondoltuk ajándékba kaptuk a demokráciát, és nem kell azt megtanulnunk.

„Pedig csak el kellett volna hinni, hogy immár a magunk urai vagyunk, nem foghatjuk másra, ha rosszul működnek körülöttünk a dolgok. Hogy tisztességesen el kell végeznünk a munkánkat, és amit teszünk, annak következményei vannak. Ehelyett inkább kidumáltuk magunkat, és a politikusainktól is elfogadtuk ezt a magatartást. Aztán jött egy politikus, aki semmilyen gátlást nem ismer, és virtuális valóságot épített körénk” – mondta Alföldi, nyilvánvalóan Orbán Viktorra utalva.

Ebben a rendszerben aztán megtörténhet, hogy amikor kiderül, egy kórházban patkányok rohangálnak az álmennyezetben, irtás helyett a hatóságok azt magyarázzák, hogy patkányokról szó sincs, legfeljebb kis testű rágcsálókról beszélhetünk – idézi fel a közelmúltbeli botrányt.

Úgy véli, ezzel az országgal éppen az a probléma, hogy túl sokaknak nyomasztó a szabadság. Ez az a szabadság, amely felnőttséget jelent, vagyis hogy az ember tudja, hogy nem foghatja másra a hibáit.

Alföldi szerint nem lehet megúszni a traumák tisztázását, sokat segített volna ebben, hogy ha a rendszerváltáskor elérünk valamiféle nullponthoz ebben a kérdésben, azonban felteszi a kérdést, hogy milyen újrakezdés az, amikor önszántából senki nem vállalja a múltját, például azt, hogy esetleg besúgó volt? A színházról Alföldi azt mondta, ahhoz, hogy újra igazgatói pályázatot írjon, olyan kulturális és társadalmi közeg kellene, amelyben esélye lehet olyasvalakinek, aki nem a hatalom kegyeltje. Független színházat nem akar alapítani, szorongással töltené el, hogy ha neki kellene megteremtenie a működéshez szükséges pénzügyi feltételeket.

Büszke arra az öt évre, amit a Nemzeti Színház igazgatójaként töltött el és – hozzáteszi – nem az ő sara, hogy vége lett.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!