Beindult a mutyivonat a Fidesz nagy dobásának színhelyén

Szabó Péter kép: Fidesz Paks Facebook

2017.09.07. 17:10

Most vasárnap időközi választást tartanak Pakson, ahol a Fidesz kezdi elveszíteni a kontrollt, emberei ugyanis egymás után keverednek kérdéses ügyletekbe, a fideszes önkormányzat működése esetenként törvényességi aggályokat is felvet.

Pakson azért lesz időközi választás, mert a 2014-ben a Néppárt jelöltjeként indult Süli Jánost Orbán Viktor felkérte, hogy vállalja el a több ezer milliárdos orosz hitelből finanszírozni kívánt paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszteri tisztséget. Süli el is vállalta, azonban a polgármesteri stokival ez összeférhetetlen, így a Fidesz nagy dobásának színhelyén választást kell tartani.

A város irányítását ideiglenesen Szabó Péter fideszes alpolgármester vette át Sülitől, aki még el sem nyerte a választók bizalmát, máris kétes ügyletekbe vágott.

Heringes Anita MSZP-s országgyűlési képviselő szerint korrupciós ügy, folyik Pakson a Fidesz jóvoltából.

Az ügyvivő alpolgármester egyik első lépése az volt, hogy „elegánsan” úgy módosította az önkormányzati SZMSZ-t, hogy a későbbiekben alpolgármester csak az lehet a városban, aki a képviselőtestület tagja. Ha ez a szabály életben lett volna már korábban is, Szabó ma nem lehetne az ami, hiszen ő korábban nem volt tagja a képviselőtestületnek.

Júliusban egy testületi ülésen döntöttek arról, hogy létrehozzák a Protheus Holding Zrt-t, és ezzel egyidejűleg az igazgatósági és felügyelőbizottsági helyekre Szabó fideszeseket ültetett be, többek között az aktuálisan önkormányzati képviselőként is működő helyi Fidesz elnököt, Kovács Sándort is. Hiába határoz úgy az önkormányzati törvény, hogy önkormányzati képviselő nem lehet tagja az igazgatóságnak, Kovács mégsem mondott le a tisztségéről.

Protheus Holding Zrt. Az önkormányzati tulajdonú cég feladata uniós forrásokból történő elektromos járművek – többek között buszok, hulladékgyűjtők, kisteherautók beszerzése az orosz pénzből épülő Paks 2 beruházást érintően)

Az összeférhetetlenséggel kapcsolatban egyébként az ellenzék várja az illetékes Kormányhivatal döntését, ugyanis az jelenleg a törvényességi felülvizsgálatot végzi – ezt Lázár János csütörtöki Kormányinfóján is elmondta – bár várható, hogy a választásokig ez ügyben már nem lesz eredmény.

Kovács Sándor amúgy jól járt, hiszen az önkormányzati tisztsége mellé az igazgatóságban megszavaztak maguknak egy bruttó 650 ezer forintos havi fizetést is, így kiegészítendő az „aprópénzt”.

Kovács az igazgatósági kinevezéséről annyit még elmondott a Népszavának: „nem volt tudomása arról, hogy képviselői tisztsége összeférhetetlen az igazgatósági tagsággal, ezért utánanéz a dolognak.” – nos, hát ha ez igaz, akkor a paksi önkormányzati képviselő és Fidesz elnök nem éppen egy kompetens személy.

A Paks 2 beruházás miatt az önkormányzat már az új felállásban határozott 4 városi telek kiemelt beruházási övezetté nyilvánításáról is. Ebből két terület a hivatalos adatok szerint azonban a már említett Kovács Sándor tulajdonában áll, az egyik ráadásul saját borpincéje mellett van, ahová a gigaberuházásra hivatkozva látványpincészetet fog építeni a beruházó magyar állam, vagy alvállalkozója.

 

Szabó Péter a Népszavának annyit mondott, hogy neki nem volt tudomása arról, hogy párttársának bármilyen érdekeltsége lenne a kiemelt beruházások által érintett területeken, a helyi sajtóban már azonban ennek ellenkezőjéről volt meggyőződve, tehát tudta, hogy övé a kérdéses telkek, de hozzátette, hogy a telkek kiemelt státuszba emelésekor nemmel szavazott.

A nemmel szavazást is megcáfolták helyi önkormányzati forrásaink, szerintük ugyanis támogatta párttársát pozitívan érintő javaslatot, és igennel szavazott. Ugyanakkor törvénysértést is gyanítanak, mivel szerintük – Süli János polgármesterségéről való lemondása óta a testületi ülések anyagai, és a határozatok sem elérhetők, holott ezt törvény írja elő, ezért a szavazás tényét alátámasztani írásos bizonyítékok híján nem lehet.

 

Az egész ügy látványosan nem a választásról szül, hanem a Fidesz bebetonozásáról, még mielőtt 3000 milliárd forintot készülne bebetonozni az állam, titkosítva 30 évre. Paks utolsó esélye a vasárnapi időközi, ahol a Fideszes legesélyesebb kihívója a független – de a helyi baloldali ellenzék támogatását is élvező Mezősi Árpád lesz.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!