Nem elég, hogy Putyin díszpolgári címet kapott a Debreceni Egyetemtől, most még súlyosabb ötlettel álltak elő

Koszticsák Szilárd / MTI

Kósa városában úgy látszik a stréberkedés megmarad és azon túl, hogy díszpolgári címet adományoznak Oroszország elnökének, még újraindítják az ingyenes orosz nyelvoktatást is. Ezzel már az Orbán-kormány olyan szinten került ellentmondásba saját magával, hogy azt feloldani aligha tudja.

A fidesz politikai marketingesei az elmúlt években megpróbálták Orbán Viktor ’89-ben elmondott beszédét, valamiféle történelmi eseményként beállítani. Nagy Imre újratemetésén Orbán olyan beszédet mondott, amelyben azt próbálta meg sugallni, hogy az akkori eseményeket, nem a Szovjetunió összeroppanása idézné elő, hanem mintha saját magunk vehetnénk kezünkbe az irányítást.

Amikor ünnepi beszédeiben pártpolitikai szólamokat szóltat meg, úgy szokott utalni rá, hogy 89-ben „hazazavartuk az oroszokat”.

Már ingyenes orosz nyelvoktatást is biztosít hallgatóinak a Debreceni Egyetem. – irja a 24.hu. A Debreceni Egyetem hallgatói üzenetet kaptak a mai napon, melyben felhívták figyelmüket arra, hogy mindenkinek ingyenes orosz nyelvoktatást biztosítanak. Eddig a szakmai németen és angolon kívül, minden nyelv fizetős volt.

Az egyetem az utóbbi időben gyakran bekerült a hírekbe.

Több ezren felháborodtak és felháborodásuknak hangot is adtak a Debreceni Egyetem Facebook-oldalán és az intézményt elkezdték nagyon alacsonyra értékelni, miután az egyetem vezetősége Vlagyimir Putyin orosz elnöknek díszpolgári címet szavazott meg.

A Facebookon felfüggesztették az értékelési lehetőséget, de a negatív kritikáknak ezzel nem tudtak gátat szabni, mert azok hozzászólások formájában folytatódtak.

Mindeközben Putyin nem tudta átvenni a kitüntetést, majd visszajön érte jövő év elején, még a választások előtt, ami jó apropót teremt az orosz vezetőnek, hogy újra találkozhasson Orbán Viktor magyar kormányfővel.

Korábban már írtunk róla:

„AZ AUTOKRATÁK MAGASZTALÁSA ELFOGADHATATLAN SZÁMUNKRA, MINDENNEL ELLENKEZIK, AMIT AZ EGYETEMI SZAKMAI MUNKÁNK SORÁN KÉPVISELÜNK.”

Ezt a Debreceni Egyetem alkotmányjogi tanszéke írta közleményében, az alkotmányjogi tanszéken nem értenek egyet azzal, hogy az egyetem és a város díszpolgári címet adományoz az orosz elnök, Vlagyimir Putyinnak. Ez a díszpolgári kitüntetés nem kis dolog, tegnapi villámlátogatása után úgy tűnik alig fél év múlva újra jön Putyin Magyarországra a következő évben, még a választások előtt Magyarországra jön Putyin, hogy átvegye a Debreceni Egyetem kitüntetését.

Kiderült, mikor jön ismét Putyin. Meg fogsz lepődni!

Arról is, hogy nem mindenki veszi jó néven a fiatalok között sem a történteket: 

Civil fiatalok által alapított civil szervezet a Natív petíciót indított a döntés ellen. Elmondták azt is, hogy levelet írtak a testület tagjainak és arra kérték őket, hogy indokolják a szavazatukat. Elmondták azt is:

“SAJNOS TÉNY, HOGY NEM EGY EMBER PONTOSAN AZÉRT ÜL A DEBRECENI EGYETEM SZENÁTUSÁBAN, HOGY HASONLÓ KÉRDÉSEKBEN A KORMÁNYNAK TETSZŐ ÁLLÁSPONT MELLETT SZAVAZZON.”

http://pestibulvar.hu/2017/08/26/nem-kernek-putyinbol/

Az Ellenszél pedig arról ír:

„Miért jött megint Putyin?

teszik fel a kérdést sokan, akik felfigyeltek arra, hogy VV (Vlagyimir Vlagyimirovics – a szerk.)sem nyilvános és közös sajtóértekezletet nem tartott, sem a „Debrecenbe kéne menni” nótát nem ismeri, ráadásul az általa annyira szeretett dzsúdó rendezvényről – amiért a magyar kormány állítása szerint egyébként idejött – csúnyán és arcpirító módon elkésett.

Bizony kesereghetnek most azok, akik annak idején lustaságukat polgári engedetlenségnek álcázták az iskolában és nem tanultak meg oroszul. Pedig az orosz sajtó megírta: Putyin Paks miatt jött.

„El kéne már kezdeni azt a beruházást! Hajlandóak vagyunk megelőlegezni az egész 12 milliárd dolláros bekerülési költséget!” – mondta VV az orosz sajtónak és – négyszemközt – Orbánnak is.

Orbán Viktor most nem tudja, mit tegyen. Ezért mozgott kényelmetlenül a tárgyalások előtt kissé kihízott öltönyében.
Az orosz diktátor legjobb magyar tanítványa már tudja, hogy a paksi beruházás teljesen fölösleges.
Semmi szükség ekkora mennyiségű, alaperőműben termelt villamos energiára.

Ha pedig Magyarország ekkora összeggel eladósodik Oroszország felé, akkor a huszonegyedik századra ismét vége Magyarország függetlenségének.

Bizony ez kutyaszorító a javából. Megírtam már többször – legutóbb az Élet és Irodalom című színvonalas hetilap hasábjain (2017. augusztus 18.)
Paks II. hazánknak rettenetesen drága, ezzel a technológiával életveszélyes, az orosz függőség pedig elviselhetetlen nemzetbiztonsági kockázat.

A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.
Orbán Viktort utolérte végzete, VV Putyin.
Még örülhet, jobban járt mint Litvinyenko.
Tud az orosz diktátor másképp is beszélni.

Vajon mit rejtegetnek Orbán Viktorról a KGB levéltárai?

Magyarország gyenge paraszt az orosz medve sakktábláján.
Hatalmas szégyen, sohase felejtsük el, hogy ki okozta ezt.” – Bokros Lajos hivatalos Facebook oldaláról idézve

Bokros Lajos tudja, hogy mi volt Putyin Magyarországi látogatásának valódi célja!

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!