Újabb részletek a felcsúti juhász rejtélyes halálának ügyében: erre a hatóságok vajon miért nem gondoltak?

forrás: nepszava.hu

Lehet, hogy semmi nem úgy történt a Mészáros Lőrinccel pereskedő felcsúti juhász halálos balesetében, mint azt eddig mondták. Úgy tűnik hatalmas botrány készülődik. Elkészült ugyanis egy szakértői jelentés arról a létráról, amely fontos bizonyíték lehet a 2014-ben Felcsúton halálra gázolt Váradi András ügyében. Furcsa módon a létrán szinte alig talált sérüléseket a szakértő.

Három év telt el Váradi András elgázolása óta, de az ügy végére a mai napig nem sikerült pontot tenni. Váradit – aki az Együtt jelöltje volt a helyi önkormányzati választáson – 2014. október 11-én, egy nappal a választás előtt ütötte el Mercedesével a 84 éves M. Ferenc. A Mercedes 68 kilométeres sebességgel, lassítás nélkül gázolta el Váradit .

A nyomozást a rendőrség ugyan bűncselekmény hiányában hamar lezárta, ám Váradi családja nem nyugodott bele a hiányos, ellentmondásokkal teli megállapításokba. A családot képviselő dr. Magyar György ügyvéd pótmagánvádat nyújtott be a bíróságra. A balesetről készült műszaki és orvosi szakértői jelentések között súlyos ellentmondások feszülnek. Az előbbi szerint a létrát a vállán cipelő Váradi épp átkelt az úton, amikor a szemből érkező Mercedes az autó bal elejével elgázolta.Csakhogy ebben az esetben az áldozat a teste bal oldalán szenvedett volna sérüléseket, ám a boncolási jegyzőkönyv azt rögzíti, hogy az ütközés után Váradi a teste jobb oldalán szenvedett számos törést és zúzódást.

Most pedig elkészült egy szakértői jelentés, amely szinte semmilyen sérülést nem rögzített a létrán, amelyet Váradi állítólag vitt. De ott vannak a létra körüli furcsaságok is, amelyek miatt a tragikus baleset történhetett, hiszen Váradi azután állt meg a kocsijával, hogy a létra a jármű tetejéről leesett. Meglepő, hogy ezen a létrán a gázolás előtt átment egy másik kocsi is, illetve elvileg a juhász fogta, amikor elütötték, de gyakorlatilag nincs rajta semmilyen sérülésnyom.

A létra Andrásról sem hordoz szövetnyomokat. Váradi az elgázolása következtében huszonhat métert repült, a létra viszont szinte sértetlen. Ennek azért van jelentősége, mert megítélésünk szerint ez is bizonyítja, hogy a baleset nem ott és nem úgy történt, ahogyan eddig beállították – tette hozzá az ügyvéd.

forrás: http://estiujsag.hu

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!