Sikerült kikényszeríteni az adatokat Rogánéktól – iszonyúan pofátlan bért kapnak a hazugsággyárosok”

Lázár János és Rogán Antal. Megéri alájuk dolgozni - kép: Nol.hu

2017.09.04. 17:15

Az információs fekete lyukként működtetett minisztériumi sajtóosztályokon több mint 120 embert alkalmaznak, mégis sokszor tűnik úgy, a kormány célja inkább a némaság. – olvasható a Népszava cikkében, mely azt tárta fel, mennyiből működik a Fidesz központi propagandagépezete.

Bizonyára Ön is észrevette már, hogy a kormány mindennapos működésével kapcsolatos kérdéseiket hiába teszik fel az újságírók az illetékes minisztériumnak, vagy hús-vér fideszesnek, jó esetben sablonválaszokat kapnak az arcukba, vagy egy-egy Origós, esetleg Lokál cikk hivatkozását e-mailen.

Jó esetben. Már ha méltatják válaszra a kérdést egyáltalán. Gyakran kell szembesülnie a médiamunkásoknak azzal is, hogy nincs válasz, nemhogy napok, de még hetekkel később sem. Persze ez csak a valódi kérdéseket feltevő újságírókra vonatkozik, a lakájmédia sajtósai fordítva dolgoznak, ők a tapasztalok alapján a központból leküldött válaszra kell kérdéseket írjanak. Agyrém.

Ha nincs kéznél se a miniszter, sem az államtitkár akkor az újságíró közérdekű adatigényléssel fordulhat az illetékes szervhez – mondjuk például azért, mert kíváncsi arra, hány minisztériumi autó van használatban éppen. A minisztérium sajtóosztálya jó esetben hetekig rágódik a kérdésen, húzza az időt, addig, amíg a téma éppen már nem érdekli a közvéleményt, vagy csak azért mert szimplán kellemetlen és kész. És sajnos ez nem véletlen, ez ma a gyakorlat.

A Népszava szerint: „A kormányzati sajtóirányítás belső mechanizmusába ráadásul a közelmúltban egy – a parlament honlapján véletlenül közzétett – dokumentum engedett bepillantást. A Miniszterelnöki Kabinetiroda körlevélben adott útmutatást a tárcáknak arról, milyen indokkal utasítsák vissza a szocialista Heringes Anita adatkérését. A Miniszterelnökség és a Belügyminisztérium kivételével mindegyik tárca eleget tett a rogáni elvárásoknak, azaz a kért adatok elhallgatásának.”

A Népszava legutóbb közérdekű adatigényléssel azt próbálta megtudni, hányan dolgoznak a különböző minisztériumok sajtóosztályán.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) több mint két hét elteltével jelezte is, hogy az adatigénylés teljesítése „a minisztériumi erőforrás aránytalan mértékű igénybevételével” jár, az adatokat nem áll módjában ingyen átadni. Jól látja, pénzért hajlandó kiadni a Varga Mihály által vezetett minisztérium a KÖZérdekű adatokat. Adópénzből működő minisztérium, adópénzből fizetett sajtósai azért kértek 16.132,- Ft-ot „dologi költségekre” a újságírótól, hogy megtudja mire megy el az adónk. Nem vicc, tényleg.

Miért ennyi, az rejtély, de tény, hogy a cinizmus és a pofátlanság határa ezeknek az embereknek bő 7 mérfölddel a hátuk mögött található, szerencsére a többi minisztérium idáig nem süllyedt, inkább kiadták az adatokat ingyér’, ezért egy-két dolgot a hivatalos kimutatásokból azért megtudhatunk.

00502653
Kép forrása: Népszava

A fenti táblázatban látható, hogy a különböző minisztériumok hány főt alkalmaztak tavaly, illetve idén, valamint az is, hogy mekkora a sajtósok bérköltsége, és ez a költés hány százalékát teszi ki az adott minisztérium személyi kiadásainak. Nem sorolnám fel egyesével a táblázatban szereplő adatokat, azonban a rekordereket mindenképp kiemelném.

A legtöbb sajtós a kórházi és iskolabotrányok által megtépázott, Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériumánál (31) dolgozik, ezt követi Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodája (26), majd a Szijjártó Péter vezette külügy (17), és végül a honvédelmi minisztérium (13).

Arányaiban a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtósai viszik el a legtöbbet a tárcák közül, itt ugyanis a személyi kiadások több mint 10 százalékát fordítják rájuk. A Miniszterelnökség egyébként kitért arra is, hogy sajtóosztályuk munkatársai „átlagosan több mint tízéves újságírói, lap-, televíziós, rádiós-, illetve online szerkesztői, vagy sajtóreferensi tapasztalattal rendelkeznek”. Köszönjük nekik.

Az összegeket látva mindenkiben felmerül akkor a kérdés, hogy hol éri meg a legjobban fullba nyomni a propagandát? (Most tegyünk magunkat túl azon, hogy szinte bárhol, a fenti minisztériumok közül.)

Ilyenkor az ember fog egy számológépet és a két oszlop adataival kezd valamit. Általános matek harmadik osztály szinten (bérköltség osztva dolgozók száma), mert nekem az megy. De erre még visszatérünk.

 

Belügyminisztérium 290 ezer / hó
Emberi Erőforrások Minisztériuma 280 ezer / hó
Földművelésügyi Minisztérium 340 ezer / hó
Honvédelmi Minisztérium 405 ezer / hó
Igazságügyi Minisztérium 680 ezer / hó
Külgazdasági és Külügyminisztérium 350 ezer / hó
Miniszterelnöki Kabinetiroda 580 ezer / hó
Miniszterelnökség 750 ezer / hó
Nemzetgazdasági Minisztérium n.a.
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 355 ezer / hó

 

A kerekítés szabályait (ezresek, százasok) nagyjából figyelembe véve készítettem el a táblázatot – hivatkozva itt arra, hogy sürget az idő – melyből csak az adatokat súlyos 16 ezer forintért kiadó Nemzetgazdasági Minisztérium maradt ki. Bár az adatigénylésre küldött válaszokból kiderül, hogy az EMMI-nél és a Belügyminisztériumnál többen csak részmunkaidőben, vagy megbízási szerződéssel dolgoznak, ezért ott a havi fizetés per fő megfejthetetlen. Az adatok természetesen becslés alapján értelmezendőek – ezzel csak nagyságrendeket szerettünk volna érzékeltetni.

Szóval, ha megkérdezné, hova érdemes elmenni „propagandistának” akkor a válasz egyértelműen a Miniszterelnökségre, havi 750.000-ért!

Ön mennyit keres? Megéri váltani? Ha ezek a fizetések bruttóban értelmezendőek akkor is megéri emberek!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!