A Széchenyi-díjas professzor lemondott címéről, miután megtudta, mit tettek Kósa városában

Fotó: YouTube

A 444.hu arról számolt be, hogy Vajda Mihály lemond egyetemi professzori címéről, Putyin díszpolgárrá választása miatt. Egy héttel ezelőtt a Debreceni Egyetem szenátusa 90 százalékos többséggel díszpolgárává választotta Oroszország elnökét Vlagyimir Putyint. A tanintézménynek már nem ez volt az első stréber cselekedete! A Debreceni Egyetem felszólította saját magát, hogy ne legyen szolidáris a CEU-val.

A kilencen százalékos többség azonban nem vonatkozott az összes tanszékre, az Alkotmányjogi Tanszék elhatárolódott a döntéstől, közzétette, hogy ellentétes azzal amit a tanszék képvisel azzal, hogy autokratákat magasztaljanak. Most Vajda Mihály Széchenyi-díjas magyar filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja mondott le professzori címéről. Facebook oldalán közzétette a lemondás szövegét:

Igen Tisztelt Rektor Úr!

Sajnálattal közlöm, hogy professor emeritus-i címemről kénytelen vagyok lemondani. Nem szeretnék fenntartani semmilyen kapcsolatot egy intézménnyel, melynek Vlagyimir Putyin a díszpolgára.

Tisztelettel
Vajda Mihály

Korábban már megírtuk, Civil fiatalok által alapított civil szervezet a Natív petíciót indított a döntés ellen. Elmondták azt is, hogy levelet írtak a testület tagjainak és arra kérték őket, hogy indokolják a szavazatukat. Elmondták azt is:

“SAJNOS TÉNY, HOGY NEM EGY EMBER PONTOSAN AZÉRT ÜL A DEBRECENI EGYETEM SZENÁTUSÁBAN, HOGY HASONLÓ KÉRDÉSEKBEN A KORMÁNYNAK TETSZŐ ÁLLÁSPONT MELLETT SZAVAZZON.”

 

A debreceni diákok nem kérnek Putyinból: olyat tettek, hogy egy egész nemzet büszke lehet rájuk

 

Mint ahogy arról is hírt adtunk, mikor jön újra Putyin Magyarországra: Ez a díszpolgári kitüntetés nem kis dolog, tegnapi villámlátogatása után úgy tűnik alig fél év múlva újra jön Putyin Magyarországra a következő évben, még a választások előtt Magyarországra jön Putyin, hogy átvegye a Debreceni Egyetem kitüntetését.

Kiderült, mikor jön ismét Putyin. Meg fogsz lepődni!

A sűrű látogatásokkal kapcsolatban pedig az Ellenszél írta meg az igazságot: Miért jött megint Putyin? Teszik fel a kérdést sokan, akik felfigyeltek arra, hogy VV (Vlagyimir Vlagyimirovics – a szerk.)sem nyilvános és közös sajtóértekezletet nem tartott, sem a „Debrecenbe kéne menni” nótát nem ismeri, ráadásul az általa annyira szeretett dzsúdó rendezvényről – amiért a magyar kormány állítása szerint egyébként idejött – csúnyán és arcpirító módon elkésett.

Bizony kesereghetnek most azok, akik annak idején lustaságukat polgári engedetlenségnek álcázták az iskolában és nem tanultak meg oroszul. Pedig az orosz sajtó megírta: Putyin Paks miatt jött. „El kéne már kezdeni azt a beruházást! Hajlandóak vagyunk megelőlegezni az egész 12 milliárd dolláros bekerülési költséget!” – mondta VV az orosz sajtónak és – négyszemközt – Orbánnak is.

Bokros Lajos tudja, hogy mi volt Putyin Magyarországi látogatásának valódi célja!

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!