Botka László is megtartotta a „nemzeti tanévnyitóját” – egészen másról beszélt, mint a Fidesz a templomban

Kép forrása: YouTube

Szegeden tudjuk, hogy a tudáson, a versenyképességen múlik a magyar nemzet sikere. Ha erre építenénk az országot, nem akarna a jelenlegi egyetemi diákok kétharmada külföldre távozni. Szegednek joga és kötelessége kimondani, hogy Magyarország jelenleg rossz irányba tart.

Az egyetemi hallgatók számarányát tekintve a 21. században csak az oroszok rosszabbak nálunk. 2010 óta 11 százalékkal kevesebb diák tanul egyetemen, és 12 százalékkal kevesebbet költ az állam oktatásra. Pedig minden egyes fillér, amit egy állam oktatásra költ, többszörösen megtérül a jövő gazdasági növekedésében.

A tudás, az oktatás jelenlegi szűkítése helyett elérhetőségének bővítésére van szükség. Legyen mindenki számára az első diploma ingyenes!

Mi ilyen államban hiszünk, ahol nem az indulatok, a tudatlanság, és a feltétlen lojalitás osztja meg az embereket, hanem a tudásnak, a tehetségnek, a tisztességnek van értéke.

Szeged és az egyeteme lassan egy évszázada ezt az értéket képviseli, sokszor, mint most is, ellenszélben…

Közel harmincezer – közöttük hétezer elsőéves – hallgató kezdi meg a tanévet hétfőn a szegedi egyetemen. Az új tanév kezdetekor Szeged város nevében Botka László polgármester köszöntötte az egyetem polgárait. Szólt arról, hogy az universitas és a város közel egy évszázada sorsközösségben él: Szeged csak akkor fejlődik, ha a magyar felsőoktatás, a magyar tudomány is fejlődik.

– Egy évtizede mindig szorosan összehangoltuk az egyetem és a város fejlesztési terveit. A sikeres együttműködésnek köszönhetően ez év tavaszán adtuk át a lézerközpontot, az egyetlen Magyarországon megvalósuló európai tudományos nagyberuházást, amelyet közel tíz esztendeje együtt álmodtunk meg. A város és az egyetem közös cége szerezte meg 2009-ben az európai unió közel 70 milliárdos támogatását. Most az a feladatunk, hogy az ELI melletti 70 hektáros ipari parkot közösen fejlesszük a betelepülő cégeknek. A város az idén ingatlant adott a fogorvosi kar épületéhez, hogy ezzel is segítsük a szegedi egészségügyet – mondta el Botka László.

Szólt arról is, hogy a következő években több olyan közös beruházást terveznek, amely egyszerre emeli az egyetem és Szeged város presztízsét.

– Mi Szegeden, az egyetemi városban abban hiszünk, hogy a magyarok jövőjét nem az ellenségkeresésben, nem a bezárkózásban és nem a múltbafordulásban kell keresni, hanem a nyitottságban, versenyképességben és az ezt megalapozó tudásban.

Magyarország, amelyet az elmúlt években 600 ezer, zömében fiatal hagyott el, nem lehet a jövő képzetlen összeszerelő üzeme. Szegeden évtizedek óta építjük a város és az egyetem együttműködésében a tudáslapú gazdaságot – ez nálunk bevált. A gazdasági és munkaügyi statisztikáink jóval jobbak, mint a debreceni vagy kecskeméti és jóval jobbak, mint az országos átlag.

A városvezető elmondta Szegeden csak az IT szektor több mint 2500 munkahelyet hozott létre, az üzleti szolgáltató központok eddig 800, a BP pedig hamarosan újabb 500 diplomás fiatalnak kínál majd jól fizetett munkát.

– Szegeden tudjuk, hogy a tudáson, a versenyképességen múlik a magyar nemzet sikere. Ha erre építenénk az országot, nem akarna a jelenlegi egyetemi diákok kétharmada külföldre távozni. Szegednek joga és kötelessége kimondani, hogy Magyarország jelenleg rossz irányba tart.

Az egyetemi hallgatók számarányát tekintve a 21. században csak az oroszok rosszabbak nálunk. 2010 óta 11 százalékkal kevesebb diák tanul egyetemen, és 12 százalékkal kevesebbet költ az állam oktatásra.

Pedig minden egyes fillér, amit egy állam oktatásra költ, többszörösen megtérül a jövő gazdasági növekedésében. A tudás, az oktatás jelenlegi szűkítése helyett elérhetőségének bővítésére van szükség. Legyen mindenki számára az első diploma ingyenes! Mi ilyen államban hiszünk, ahol nem az indulatok, a tudatlanság, és a feltétlen lojalitás osztja meg az embereket, hanem a tudásnak, a tehetségnek, a tisztességnek van értéke. Szeged és az egyeteme lassan egy évszázada ezt az értéket képviseli, sokszor, mint most is, ellenszélben – mondta el Botka László, majd az új tanévre minden egyetemi polgárnak jó munkát és jó egészséget kívánt.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!