Megtört a jég! A szombathelyi megyés püspök beleszállt Orbánba. Nagyon féltjük!

Sokáig vitatkoztak azon a politikusok és gazdasági szakemberek, hogy vajon melyik kategóriába is tartozik tulajdonképpen a nyereséges gazdasági társaságok adójának az a része, amelyikkel a hazai sportszervezeteket lehet támogatni. A TAO néven ismert rendszerben minden nyereséges vállalkozásnak lehetősége van arra, hogy fizetendő közterheinek egy részét egyenesen egy Magyar sportszervezetnek utalja.

A kormány korábbi álláspontja szerint ez azért nem minősül közpénznek, mert nem került be az állam kasszájába. Még ezt megelőzően lett meghatározva a fizetendő adó sorsa. Orbán Viktor miniszterelnök a felcsúti stadion avatásán azt mondta egy újságíró kérdésére: a társasági adókedvezményt – amelyet a cégek például focicsapatoknak, így a Puskás Akadémiának juttatnak – közpénznek tartani kommunista beidegződés, hiszen ezt a pénzt a vállalkozók termelik meg és adják oda annak, akinek akarják. Aztán jött a szombathelyi bíróság, akik szerint ugyan a tao-pénzek nem kerülnek be a költségvetésbe, mert a vállalatok az adókedvezményt a sportkluboknak küldik, de ez ettől még a cégek adójának egy része, ami az államot illeti meg, ez a tény pedig megteremti a tao közpénz jellegét. Ebből pedig a bírósági érvelése szerint az következik, hogy a Tao tv. alapján a sportszervezeteknek juttatott támogatás közpénz, és az annak a felhasználására vonatkozó adatokat az szervezet kiadni köteles. – írta meg az Index.

Így tudhattuk meg, hogy eddig nagyjából 415 milliárd forint társaságiadó-bevételről mondott le az állam a sportszövetségek és klubok javára.

Ebből a labdarúgásnak jutott 133,5 milliárd forint, amelyből 12,5 milliárd Felcsútra került.

Csak hogy mindeninek világos legyen: Egy átlagos NB1-es csapat 1-3 Milliárd forintból gazdálkodik egy évben. Ezzel az átlagos, évi 2-2,5 Milliárddal a felcsúti csapat a 3. legjobban finanszírozott Magyar futballclub akkor is, ha semmilyen más bevételt nem termel.

Teljesen világos, hogy a vállalkozások teljesen maguktól, politikai nyomás nélkül döntöttek úgy, hogy a tökutolsó Puskás Akadémiát támogatják. Nyilván semmilyen előnyt nem várnak ezért. Eleve elképesztő, hogy egy háromezres településen 3500 fős stadion és NB1-es csapat van, ráadásul Orbán háza mellett.

Ezzel az üggyel eddig maximum a politikusok és a sportszervezetek foglalkoztak. A szombathelyi megyés püspök azonban napokban közzé tett egy üzenetet, amivel óriási kockázatot vállalt.

A Püspök szerint: a cégek a társaságiadó-kedvezmény jóvoltából felajánlható összegekkel – amelyeket döntő többségében a miniszterelnök kedvenc hobbijára, a labdarúgás „fejlesztésére” közvetítenek – a gyerekvállalást segítsék, munkahelyi óvodákat és bölcsődéket is lehessen támogatni ebből a keretből. – közölte a magyarnarancs.hu

Székely János Püspök hatalmas kockázatot vállalt. A klérus vezetősége ugyanis nem kis mértékben köteleződött el Orbán Viktor felé, ezért nem megszokott, hogy a papság egy ilyen magas rangú képviselője kritikai észrevételt tegyen a miniszterelnökre. Nem csodálkoznánk, ha rövidesen a papi ítélőszék előtt találná magát Székely. Hogy mennyi óvodát, vagy bölcsődét lehetne építeni tizenkétezerötszáz millió forintból, azt mindenki kiszámolhatja.

MI nagyon féltjük a püspököt és csodáljuk a bátorságát.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!