Molnár Gyula kiakasztotta a cukiság-faktort: ha egyszer látod, egész nap ezt akarod nézni majd!

Valljuk be, a politikai megszólalások nem tartoznak a legkedveltebb, sőt, még csak nem is a legérdekesebb műfajok közé. Ha azonban egy kicsit megfűszerezzük őket, máris élvezhetőbbé válnak. Molnár Gyula tízmilliószoros cukiság-energiával dobta fel a Pozsonyi Pikniken tett nyilatkozatát, ahol nem egyedül szólt a Facebook live-ot követőkhöz, hanem Molnár Gábor Milánnal, kisebbik fiával, aki már most láthatóan érdeklődik a média iránt, ugyanis a jó kedélyű riportban mindvégig a mikrofonnal játszik.

Molnár Gábor Milán ugyanis még csak kisbaba, de láthatóan átszellemült a Pozsonyi Piknik lényegével.

A Pozsonyi Piknikről az idősebb Molnár úgy fogalmazott: ez a közeg azt jelenti, hogy létezik civil együttműködés, létezik a tenni akarás. Az MSZP elnöke szerint ahhoz, hogy Magyarország egy európai igazságos ország lehessen, első lépésként a választási rendszert kell igazságossá tenni, mivel ez egy technikai kérdés, de szerves része a Fidesz leváltásának. A Fideszt azonban Molnár szerint egy párt nem fogja tudni megverni, ezért pártkoalíciók, pártszövetségek kellenek, a kormányváltás helyett pedig valódi rendszerváltásra van szükség.

Mindeközben az ifjabb Molnár éreztette, hogy a legszebb szavak a tettek, ezért a rendszerváltást el lehetne kezdeni ma délután a játéksátorban, holnaptól pedig majd édesapáék intézik a többit.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!