Elöljáróban üzennénk Szijjártó Péternek: „Ami az ország életmódját illeti, higgyék el, nem sokban különbözik a miénktől. Van, amiben finomabbak, van, amiben egyszerűbbek nálunk, de a szabadság édessége sehol nem oly túlcsorduló, mint éppen itt.” (Buzenval hágai francia követ levele, 1593. január 2.)
Amúgy pedig
– megfelelő díjazás, a futsalos haveroktól átcsoportosított jelentősebb összeg ellenében –
szívesen elmesélem Szijjártó Péternek, hogy Hollandiában évszázadokon át miként alakult a külföldiek és menekültek helyzete (csak egy aprócska példa: Rembrandt Éjszakai őrjáratának központi alakja, Frans Bannigh Cocq, Amszterdam tekintélyes személyisége egy Brémából jött munkás fia volt).
Beszélnék az örmény kereskedők vagy az itt élő zsidók helyzetéről, a gyakorlati alapokon nyugvó vallási türelmességről, az 1644-től Leidenben élő Kefalonia archimandritájáról és Epheszosz metropolitájáról, az emitt boldoguló francia, angol, német, svájci, skandináv nemzetiségűekről, a Haarlemben dolgozó brabanti vászonfehérítőkről vagy a vesztfáliai munkásokról, a német Jacob Poppenről, aki koldusként érkezett Amszterdamba, s e város tisztelt és szeretett polgármestereként halt meg 1624-ben.
Mesélnék a nantes-i ediktum visszavonását követő nagyszámú francia politikai menekültről, Frigyesről, a trónjától megfosztott cseh királyról, aki Hágában élt egyszerű polgárként, a már a XVII. században nyelveket beszélő hollandokról, vagy éppen az állam és az egyház viszonyáról, például arról, amikor az állam egy javaslatában arra tett kísérletet 1591-ben, hogy 4 egyházi és 4 világi tag részvételével egy nyolctagú tanács
– az autonómia szellemét páros lábbal felrúgva – próbálja kormányozni az egyházakat (ahogy a mai egyházi törvény szerint teszi ezt a fideszes politikai hatalom),
ám ezt mind a Rendek, mind a prédikátorok keményen elutasították.
Szólnék Arminiusról és az arminiánusokról (ha egyáltalán tudná Szijjártó, kire és kikre célzok), az 1610. január 14-én benyújtott Remonstrációról, a holland egyetemek tudományos eredményeiről, professzorairól, s arról, ahogy ezek az egyetemek képesek voltak egész Európából idevonzani a diákokat (még magyarokat is, úgy bizony!), s ah, még mennyi mindenről tudnék mesélni, elvégre pénzt kapnék a továbbképzésért, s az embernek keményen meg kell dolgozni a pénzéért.
Nem úgy, mint Szijjártónak, akinek elegendő kutyába lemenni, cseléd módjára viselkedni, a nap 24 órájában hülyeségeket beszélni, s az ország valós érdekeit két lábbal tiporni.
