Elérkezett az Armageddon: Negyedével csökkent az angol pubok száma

Az utóbbi bő harminc évben negyedével esett a pubok száma Nagy-Britanniában, így már alig 50 ezer kocsma van a szigetországban – derül ki a Brit Sör és Pub Szövetség friss adataiból. Mindez azért érdekes, mert ezzel párhuzamosan Nagy-Britannia népessége 17%-kal emelkedett.

Az Economist legfrissebb számában idézik a brit szövetség adatait, melyek szerint 2015-ben már csak 50 800 pub volt Nagy-Britanniában, miközben 1982-ben ez a szám még 67 800 volt. A lap összefoglalója szerint mindez a fogyasztói szokások megváltozásával magyarázható. A sörfogyasztás ugyanis 1979-ben érte el a csúcsot, utána sokáig stagnált, majd 2003 óta meredeken esik.

Közben egyre több angol váltott borra a tradicionális sörről, mások pedig csak simán kevesebbet isznak, mint korábban. Utóbbiban szerepe lehetett a sör árának intenzív emelkedésének, ami részben az adóteher növekedésével magyarázható. A szakszövetség adatai szerint 2006-ról 2015-re 67 pennyről 102 pennyre nőtt egy korsó sör adója.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!