Gyanús spanyol kisbusz miatt lemondta programját a közeli koncertklub

A Club Maassilo nevű szórakozóhely vezetése a Twitter közösségi oldalon közölte, hogy a rendőrség utasítására a kaliforniai Allah-Las nevű zenekar szerda estére tervezett fellépését le kellett mondani terrorfenyegetés miatt.

Ahmed Aboutaleb rotterdami polgármester szerint spanyol hatóságok figyelmeztették őket a terrorveszélyre. Elmondta azt is, hogy őrizetbe vették egy spanyol rendszámú kisbusz sofőrjét, aki a szórakozóhely mellett parkolt s a járművében gázpalackokat találtak.

Az illetékes szerint a nyomozók a jármű őrizetbe vett sofőrjének kikérdezése és a kisbusz tűzszerészeti vizsgálatát követően kizárták azt a lehetőséget, hogy összefüggésben állhat azzal a tizenkét fős terrorsejttel, amely Barcelonában és Cambrilsban merényleteket követett el.

A rendőrség szerint igen komolyan vették a fenyegetést, ezért a rendezvényszervezővel közösen a koncert lemondása mellett döntöttek. Az ügyben vizsgálatot indítottak.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!