„(Pillanatnyilag) az egyházak nem jogosultak arra, hogy befogadjanak menekülteket. Ez tilos: ha így tennének, akkor embercsempészek lennének” – foglalt állást két éve a kormánypropaganda mellett Erdő Péter.
„Erdő Péter bíboros szerint a Szent István Rend, melyet augusztus 20-án vehetett át Áder János köztársasági elnöktől, nemcsak az ő, hanem az Egyház és az egyházi szolgálat elismerése is, és ennek különösen örül” – foglalt állást önmaga mellett néhány napja a magyar katolikus egyház feje.
Nem biztos, hogy a legjobb egyházvezetői pozíciófelvétel bármely ország bármely vallási legfőbb méltóságától, ha látványosan függ az adott – átmeneti – kormány kegyétől, semmint évszázadok vagy akár évezredek magabiztosságával szemlélné a politika gyermekded bukdácsolását – elvégre a hit örök, a politika a múlandóságé.
Akár hittel vagy hit nélkül egy ilyen nyilatkozatra akkor tekinthetünk némileg szégyenkezve, amikor egy egyházi főméltóság hálálkodik egy politikai kitüntetésért.
Ha már nem szégyelli ő önnönmagát.
Nehéz helyzetben lehet Erdő Péter, de neki legyen mondva, azért lett a magyar katolikus egyház feje, hogy megbirkózzon a nehézségekkel, amint teszi ezt ezredévek óta a nagyegyháza ilyen-olyan, de máig tartó élhetőségben. Pedig beiktatásakor Erdő bíboros nagy reményekre jogosított jó kiállású, intelligens, nyitott, már-már modern, de mindenképpen friss(nek tűnő) szemléletével. Legalábbis Paskai nyomdokába lépve.
Az utóbbi években viszont úgy tűnik, egyre inkább hagyja a politika bűneit beszivárogni a szószékekre, a hitébe
– mindenesetre nem szórja a tömjént elvárható intenzitással az ördögi praktikákra.
A menekültek nemtelen és cseppet sem keresztényi elítélése, a pápa aljas hazai jobboldali sajtó általi támadása, illetve annak szó nélkül tűrése, húgának finoman szólva sem kóser kinevezése az Apor Vilmos Katolikus Főiskola vezetésére, majd a sajtóbotrányt követően pánikszerű visszahívása csupa olyan megnyilvánulás, melyek után az egyik legnagyobb hazai kormánykitüntetést elfogadni nem egyéb, mint júdáspénz.
Isten szeme mindent lát – tartja a mondás, hát bízzunk ebben s örvendjünk annak, hogy legalább az ő főnökét nem négyévente választják: az Úr s az internet nem felejt.